Ébredés (18. rész)

Egy kórház lépcsőjén találtam magam. Ott feküdtem, alig bírtam mozdulni. Vergődtem, mint egy partra vetett hal, próbáltam arrébb jutni, felemelni a fejem vagy felülni, hogy lássam, mi történik. Próbáltam kiáltani, de csak szánalmasan nyöszörögtem. Az emberek még csak rám sem pislantottak, amikor elhaladtak mellettem. A nap tűzött, rettentő hőség volt, ezt az aszfaltról felszálló forró levegő is bizonyította. A szám kiszáradt, nagyon szomjas voltam. Nagy erőfeszítésembe került, de fel tudtam emelni a kezem, hogy eltakarjam a szemem elől a napot. Valaki megszorította a kezem és szépen elhelyezte a testem mellett.  Többen álltak mellettem, és egy fehér köpenyes ősz fickó azt mondta a többieknek: „Sajnálom, de már rég halott”. Szerettem volna kiáltani, hogy itt vagyok, nem haltam meg. A szám viszont nem engedelmeskedett, ahogy a többi testrészem sem. Egyik pillanatról a másikra koromfekete felhők borították el az égboltot. Egyszeriben egy villám hasította ketté az eget és egy férfi vágtatott lefelé az éjfekete paripáján. A férfi szemében égett a gonoszság tüze, ahogy a lováéban is. Nevetés visszahangzott, s a férfi eltűnt. Az égbolt viszont nem tisztult ki, és világosabb sem lett. Behunytam a szemem és vártam, hogy felébredjek, de nem történt semmi. Mikor kinyitottam a szemem minden csupa vér volt, az égből esőcseppek helyett is vércseppek hullottak alá. Segítségért próbáltam kiáltozni, de senki nem hallotta. Majd egy szőke hajú copfos kislány tűnt fel a semmiből. Smaragdzöld szemei ragyogtak a sötétségben. Megfogta a kezem és ezt mondta: Gyere, Anya, majd én segítek. Mosolyra húzódott az ajka, majd előkerültek a szárnyai és eltűnt.

Az ébresztőóra mindig mindent elront.  Ez akkor reggel viszont másképp történt. Zihálva ültem fel az ágyon, a hajamat kisöpörtem a szememből és leszedtem a tincseket, amik az izzadt homlokomra tapadtak. Ülő helyzetbe küzdöttem magam és nekitámaszkodtam a falnak. Ez is egy Olyan álom volt. Tudtam, hogy a múltamat nem csomagolhatom be egy ládába, nem zárhatom kulcsra és a kulcsot nem hajíthatom a Szajnába. Mindenki úgy tett, ahogy kértem, és nem beszéltek a történtekről.

-          Meg kell találnod őt – mondta Alexander, miközben a kávéját szürcsölte a kanapémon. Már majdnem elfelejtettem, hogy nem vagyok egyedül. Sóhajtottam, az arcomba vágtam a párnát és visszadőltem az ágyra. – Ha sikítani akarsz, sikíts csak.

-          Hmgyml bmkmn – a párna még mindig az arcomhoz volt szorítva. Vártam, mikor fulladok már meg. Egyszer csak kihúzta az arcomból a párnát és rám kiáltott:

-          Ne gyerekeskedj már! Túléltél egy mészárlást és sok...

-          Milyen mészárlást? – szakítottam félbe és ismét ülő helyzetbe küzdöttem magam.

-          Amit TE okoztál, aranyom! – gondolom arról a vérfürdőről beszél, aminek a végén levágtam Gabriel szárnyait. Mennyi mindent kell még bepótolnom!

-          És akkor... mi van most anyámmal? – hasított belém a felismerés villámja. Anyának olyan jó élete volt George mellett. Nem lehet vége!

-          Hogy jön ide anyád? – nézett rám értetlenül és kortyolt egyet a kávéjába.

-          Ha beöntöd az ágyamba a kávét halott angyal vagy! – kiáltottam rá, erre ő összerezzent. Mintha megijedt volna és letette a bögrét az éjjeliszekrényre.

-          Oké, oké. Anyád éli az életét, nem fog emlékezni semmire. George mellette van, vigyáz rá.

-          George is egy közületek? – kérdeztem meglepődve, de jobban belegondolva... tudhattam volna. Felemeltem a kezem jelezve, hogy nem akarom hallani. Majd egy határozott mozdulattal az ajtó felé mutattam, hogy most elmehet. Felemelte a poharat a szekrényről és elviharzott. A drámai távozás elengedhetetlen kelléke az ajtócsapkodás. Ez sem maradhatott el, úgy vágta be maga mögött az ajtót, hogy az ablak is beleremegett. Gyorsan felugortam az ágyról, felkaptam egy fehér pánt nélküli topot, egy farmert és egy halványbarack színű blézert. Megfésülködtem és kirohantam a nappaliba. Alexander nem volt sehol.

-          Alex! Igyekezz! – kiáltottam, de nem jött válasz. El sem tudtam képzelni, hogy hol lehet, és mit csinálhat. Abban a pillanatban csörömpölés hallatszott a konyhából. Berohantam, úgy kellett az ajtóba kapaszkodom, hogy be tudjam venni a kanyart. Alex rám nézett és érthetetlen grimaszt vágott. Aztán, a következő pillanatban megértettem. A kedvenc, barna bögrém a csempén hevert. Darabokban. Leeresztettem a kezem a testem mellé és sóhajtottam. Ő az ún. őrangyal, aki egy bögrére sem tud vigyázni mosogatás közben? – Köszi, hogy elmosogattál.

-          Nem vagy mérges, mert összetörtem azt a barna micsodát? – meredt rám ijedt arckifejezéssel.

-          Nem? – kérdeztem, elsősorban magamtól. Tényleg nem haragudtam, hiszen az csak egy bögre volt, bármelyik háztartási üzletben tudnék venni újat. Ez után az álom után örültem, hogy nem kellett egyedül megbirkóznom a tudattal, hogy megint elrontottam valamit.

-          Örülök. Sidney, azt tetted, amit abban a pillanatban tenned kellett. Ez így volt megírva. – Alexander megpróbált megnyugtatni, de nem sikerült úgy, ahogy ő szerette volna. Ez a férfi egy bizonyos pontig nyugalmat árasztott, ennek ellenére sem sikerült teljes mértékben megnyugodnom.

-          És mégis ki…? – Alex csak elmosolyodott, de nem válaszolt. Lehajolt, felszedte a törött bögre darabjait és kidobta a kukába. Leültem a konyhapultra és elkezdtem almát enni. Nem voltam igazán éhes, de tudtam, hogy hosszú út áll még előttünk. Feltéve, ha Alex is úgy dönt, hogy velem tart.

-          Remélem, tudod, hogy a képességeid még megvannak.

-          Milyen képességeim? Nem tudok semmi ilyesmiről. – nagyjából emlékeztem, hogy mi is történt az elmúlt párezer év alatt, de azt nem tudtam, hogy vannak képességeim is.

-          Értem. Én pedig arról nem tudtam, hogy elvették a tudásodat is. – Most miről beszél? Nem mertem rákérdezni, nem akartam, hogy még nagyobb hülyének nézzen. Sejtettem, hogy még nem indulunk a „felfedezőútra”, de fogalmam sem volt, hogy meddig maradunk még.

-          Ki kell vinnem Stewie-t! – és igen. Ismét elfelejtettem, hogy van egy kutyám. Néha annyira tudtam utálni magam emiatt, hogy elfeledkezem róla. Amíg abban a tudatban éltem, hogy egy átlagos lány vagyok átlagon felüli problémákkal, sokkal egyszerűbb volt minden. Rájöttem, hogy Joseph érintése idézte elő a dolgokat. Ötletem sem volt, hogy szólhatott az átok velem kapcsolatban, ahogy arról sem tudtam, hogy mi is a valódi szerepem. Csak reméltem, hogy Alex addig mellettem marad, amíg fény derül az igazságra. Felpattantam az asztaltól és füttyentettem Stewie-nak. Az akasztóról leakasztottam a pórázt, a helyére csatoltam és elindultunk sétálni. A sétának egyetlen egy hátránya volt, mégpedig, hogy egyedül maradtam a gondolataimmal. Nem akartam megkeresni senkit, nem akartam megtalálni senkit. Tudtam, hogy van egy dolog, ami elkerülhetetlen. A magyarázkodás. Több mint 2 év telt el az óta és én senkinek nem beszéltem róla. A barátaim sem emlegették. Nem akartam szembesülni a tetteim következményeivel, pedig előbb-utóbb…

A Luxemburg-kert felé vettük az irányt. Átverekedtem magam a tömegen, ami egy táncoló pár köré csoportosult. Már a kertben jártunk, amikor Stewie kezdett nyugtalan lenni. Le akartam venni a pórázt a nyakáról, aztán rájöttem, hogy ez nem az a kert, ahol hagyják a kutyákat szabadon futkározni. Nem számított, mert egy percre tényleg csak emberi dolgokkal foglalkozhattam. Nem kellett veszett angyal-ikertesók, angyal-bérgyilkosok és rejtett képességek miatt aggódnom.  Stewie erőteljes rántással jelezte, hogy elég a filozófiából és elindult a kijárat felé, mivel nem volt más választásom, követtem. Igen, tudom, hogy az ember sétáltatja a kutyát és nem fordítva, de senki ne feledje, hogy a kivétel erősíti a szabályt.

Két és fél óra kutyagolás után a városban, végre beléphettem a kis lakásomba. Ledobtam a cipőmet, és berobogtam a konyhába, ahol nagy meglepetés fogadott. Alexander épp a poharakat helyezte el az asztalon, amikor beléptem csak felnézett és mosolygott. Koromfekete haja ragyogott a kora délutáni napfényben.

-          Remélem éhes vagy – mondta elbűvölően. Csak bámultam rá és nem tudtam mit mondjak.

-          Mint a farkas – válaszoltam kurtán, aztán megéreztem az étel ínycsiklandó illatát és valóban megéheztem. Leültem a székre és vártam, hogy Alexander kiszolgáljon. A tányéromon egy hatalmas szezámmagos csirkemell díszelgett burgonyapürével és céklával.

-          Hogy tetszik? – érdeklődött Alexander, de nem mertem szólni, hogy még sosem ettem céklát.

-          Miért vagy ilyen kedves velem? – tört ki belőlem a kérdés, ami már napok óta, tehát az első találkozásunk óta foglalkoztatott. Nem emlékeztem rá, nem voltam biztos benne, hogy bármikor is találkozhattunk volna azelőtt.

-          Ez a dolgom, őrangyal vagyok – Alexander háttal állt nekem, valamivel foglalatoskodott a konyhapulton, így nem láthattam az arcát. Ennek ellenére nyugtalanságot éreztem, és tudtam, hogy nem teljesen őszinte velem. Ha ő is egy olyan angyal, akit megbántottam, levágtam a szárnyait és ennek ellenére szeret, akkor soha többé nem beszélek idegenekkel.

-          Nem tudom, nem vagyok biztos benne. Mi alapján választod ki, hogy kire kell vigyáznod?

-          Nem én választom, központilag irányítanak minden ilyen dolgot – ezt nem értettem, de nem is akartam megérteni. Egyelőre.

-          Egy őrangyal egyszerre hány másik angyalra vigyáz? – azért mégiscsak érdekelt a dolog. Szóval, innentől kezdett bonyolódni a helyzet. Állítólag van egy központ, ahonnan irányítanak mindent, de… ki adja a parancsot? Kinek engedelmeskedik minden angyal?

-          Egyszerre csak egy feladatot kapunk. Nincs időhöz kötve, a lényeg az, hogy sikerrel járjunk. És ez nemcsak az őrangyalokra, hanem minden más angyalra vonatkozik.

-          Értem. Szerintem mára ennyi lecke elég lesz – mondtam Alexnek és nekiálltam falatozni. Az étel isteni volt, és még a céklát is megkóstoltam. Ebéd után valami hiányzott, aztán odamentem a hűtőhöz és kivettem belőle egy egész doboz fagyit. Felálltam a hűtőtől, amikor Alex eltakarta hatalmas tenyerével a szemem elől az egész világot.

-          A leckéknek még közel sincs vége. Nyisd ki a harmadik szemed és láss! – lehunyva tartottam a szememet és megpróbáltam „kinyitni a harmadik szemem”. Először az érzékeimre koncentráltam, majd ráhangolódtam Alexander jelenlétére és ekkor éreztem egy harmadik angyal jelenlét is.

-          Te, már megint mit keresel itt? – enyhén szólva felszaladt a pumpa és mérges voltam, amiért Joseph nem tudta megérteni, hogy nem megyek vissza. Levettem Alexander kezét a szememről és megfordultam, de senki nem volt a konyhában. Az őrangyalom értetlenül nézett, majd behunyta a szemét. Amikor kinyitotta bólintott, ő is érezte az angyalt. Joseph lazán sétált be az ajtón és fütyörészett. Én készenlétben álltam, hogy leütöm a hozzám legközelebb álló tárggyal és megfojtom.  Alex félreállt, gondolom nem akart egy csatatér kellős közepére csöppenni. Odaléptem Joseph mellé és jól térdem rúgtam.  Összerogyott és értetlenül nézett rám.

-          Nem érted? Kérsz még? – kérdeztem harciasan és már készültem a következő csapásra, amikor Alex megállított. Kérdőn néztem rá, de nem szólt semmit, csak tovább tartotta a karomat. – Jó, rendben, befejeztem.

-          Köszönöm – még mindig tartotta a karom, valamiféle megadásra várt. Felemeltem a kezem, hogy tényleg komolyan gondoltam a nyugodt viselkedést. Felsegítettem Josephet a földről és kihúztam egy széket, hogy le tudjon ülni.

-          Köszi, hogy nem vertél péppé – mondta halkan, miközben a térdét simogatta.

-          Miért jöttél ide? – kérdeztem, és még mindig mérges voltam, amiért nem ért a szép szóból.

-          Nem kell visszajönnöd San Joséba – mondta nyugodtan, miközben megvonta a vállát. MOST MI VAN?? – Megtaláltam, akit keresel.

-          Látom, van miről beszélnetek, én addig leviszem a kutyádat – bólintottam, majd mutattam Alexnek, hol találja Stewie cuccait. Megsimogattam Stewie fejét és megvártam, amíg elhagyják a lakást. Becsuktam az ajtót és sóhajtottam egyet.

-          Tudom, hogy a minap itt jártál a lakásomban. Elfelejtetted bezárni az ajtót. Szóval… kezdhetsz magyarázkodni, ha élve akarod elhagyni ezt a helyet.

-          A drága kis Aeliana kezd visszatérni!