...egy kutya. Egy fehér szőrű rővid lábú amerikai pitbull terrier. A Luna névre hallgat, és persze az összes létező becenévre, ami idáig eszembe jutott :)
Alapjáraton elég kerge, de nagyon szelíd jószág. Ha valaki közel áll a szívéhez, azt ki is mutatja. Képzeljétek el, hogy ültök a lépcsőn, a bejárati ajtó előtt és mit sem sejtve kötitek a cipőtöket. Egyik pillanatról a másikra az öletekben landol ő, majd ész nélkül elkezdi nyalogatni az arcotokat. Mikor már azt gondolnátok, hogy sikerül levakarni magatokról a kis aranyost, kicsit hátrább tolat, majd megindul felétek ismét, és most a hátatokra ugrik. Mikor már ott sem tud mit kezdeni, akkor a copfomat kezdi el harapdálni, vagy a felkaromon a bőrt. Ez Lunának nem elég. Mindenki tudja, hogyan vakaródzik a kutya, mikor bolhás. Nem a hagyományos vakaródzásra gondolok, hanem arra, amikor a kis - vagy éppen eléggé hatalmas - fogaival elkezdi magát csipkedni, enyhítve a viszketést. Luna ezzel a módszerrel szokott engem is "megvakarni". Ilyenkor szoktam neki elmondani, hogy vele ellentétben én nem szoktam megbolhásodni. :)
Tavaly februárban találkoztam Lunával először. Síelni voltam a Szlovák - érchegységben, ezért nem tudtam az érkezéséről. Mikor hazaértem és beléptem a kapun, egy apró jószág futott felém a hóban. Bár akkor még nem is sejtettem, hogy miféle teremtmény lehet, a fekete füle kilátszott a hóból. Az első pillanattól kezdve a legjobb barátom.
Beszari kis jószág, azt meg kell hagyni, de abban biztos vagyok, ha úgy hozná a sors, képes lenne az életét kockáztatni értem.
Szeressétek a kutyátokat, hisz ő az egyetlen olyan élőlény, aki még saját magánál is jobban szereti a gazdájáz :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése