Nem vagyok
benne teljesen biztos, hogy én ezt akarom.
Megint úgy fogok kinézni, mint egy sikkes modell, aki most lépett le a
kifutóról. Nem. De Lizziet nem lehet
ilyen téren megállítani. Hiába. Látni az arcán sminkelés közben, hogy mennyire
szereti azt, amit csinál. Teljesen odavan érte. Pont úgy, ahogy én szerettem
táncolni, mielőtt Rick elment. Igen, hivatásos táncos voltam, de annak az
időnek most már vége. Azóta pincérnőként keresem a kenyeremet. Nem a legjobban
jövedelmező állás, de még egy ideig megfelel.
-
Sidney! - szól Lizzie, de az érdekes hangsúly
megrémít.
-
Sidney!
Jössz már??? El akarsz késni, vagy mi?
-
Megyek
már, ne aggódj annyit. Árt a szépségednek – elindultam a sminkasztalhoz és
ledobtam magam, azzal a gondolattal: Essünk túl rajta. Míg Lizzie az én
sminkemen dolgozott, a srácok beszélgettek. Mivel a főnök nem engedte, hogy sminkelés
közben beszéljek, én ebből szépen kimaradtam.
-
Én
ezen már szerencsére túl vagyok – szólalt meg Kathy.
-
Nekünk
pedig szerencsére smink nem kell. Max ha Will úgy dönt, hogy homokos lesz!
-
Hahaha,
nem tudom kinek nincs most barátnője? Ja, hoppá, mindkettőnknek van.
-
Hát
Will, ez a poén visszafelé sült el, mert abszolút nem volt vicces – jelentette
ki egyértelműen Kathy. És ahogy azzal a
tipikus bunkósággal mondta, olyan töltetet adott a mondatnak, hogy annak
ellenére, nem akartam ujjat húzni Lizzievel, még én is elnevettem magam.
-
Oké
Kathy, ha harc, hát legyen harc – és nyúlt Will a habos sütiért, hogy
belenyomja Kathy arcába, de ekkor Lizzie közéjük állt:
-
Ebből
elég! Te, ha megpróbálod elcseszni a sminkjét, letépem a fejed! És te! – fordul Katherine felé - Ha
megpróbálod elcseszni a sminked, Will mellé fogunk temetni!
-
Lizzie,
nem gondolod, hogy…
-
Nem,
nem veszem halálosan komolyan. Csak egy kicsit. De sokat dolgoztam vele, ezért
tessék megbecsülni a munkámat. Sid, te pedig mehetsz öltözni. És ajánlom, azt a
fehér Versace ruhát vedd fel, mert ha nem téged is eláslak e mellé a két idióta
mellé, akik nem becsülik a dolgozó munkásembert – ránéztem Lizziere a
na-ezt-tuti-nem-gondolod-komolyan arckifejezésemmel, de nem merek nevetni.
Amint látja, hogy egy kicsit túlzásba esett, zavart nevetésben tört ki.
-
Legyél bombázó, irány hódítani! – csapott a
fenekemre Will.
-
Ó,
Sid, el sem hiszem, hogy az elmúlt két év alatt egyáltalán nem volt szexuális
kapcsolatod senkivel! – szállt be Netti is a szívatásba.
-
Na,
jó… me…
-
De
siess, mindenki készen van már, csak te nem. Indulni akarunk minél előbb –
jelenti ki Mea és összevonja a szemöldökét.
-
Induljatok
el, két perc és megyek.
-
Hahaha,
lent megvárunk – mondja Aaden.
A hajam jó, a sminkem extravagáns a saját stílusomhoz képest, de most
egyszer kibírom. A ruhám pedig annyira gyönyörű, nem is tudom, miért nem ebben
akartam elmenni. A cipőmről ne is beszéljünk. Egy nagyon különleges darab,
Ricktől kaptam az első teltházas fellépésünk után. Egy eredeti ezüst Jimmy Choo
szandál. Nagyon kevésszer volt rajtam, az utolsó szülinapomon viseltem először
és utoljára. Eddig a pillanatig. A mindenségét! De dögös vagyok!
-
Sidney!
Letelt a fél óra! – szól be az ajtóból Lizzie.
-
Limuzinnal
megyünk, kb. 15 perc az út innen a Heavenbe. Nézegesd a várost kivilágítva,
mert…
-
Holnap
nem jövünk! – fejezi be Lizzie Aaden helyett a mondatot. – Majdnem eljárt a
szád, nagyokos – próbálja meg súgni Aadennek, de nem igazán sikerült. Én is
meghallottam és ezt nem hagyhatom szó nélkül:
-
Miről
járt el a szája??? Vagyis miről NEM járt el a szája?
-
Áááá,
semmiről, majd holnap, a buli után megtudod – szól közbe Will.
-
Annyira,
de annyira utálom, amikor mindenki tud mindent, rajtam kívül! De most
kivételesen nem leszek semmi rossznak az elrontója.
-
Skacok?!
Hallottátok, hogy Sid mit mondott?? -
kezdi megint a szokásos Aaden.
-
Ad. –
kezdi nyugodtan Kathy. Már látom, hogy ebből semmi jó nem ígérkezik.
Tudniillik, Kathy csak és kizárólag akkor hívja Adnek Aadent, ha valami nagyon
nagy baj van. – Sidney még otthon elmondta, hogy most nem lesz zombi. Világos?!
-
Hányszor
elmondtam neked Katherine, hogy ne szólítsd Adnek. – Éreztem, hogy valami nem
stimmel. Kathy és Aaden már 4 éve egy
pár. Eddig a napig ők voltak a példaképeim. Annyira különbözőek, de mégis
összeillenek. Együtt tudnak működni, kompromisszumot tudnak kötni. Vagyis tudtak… Mostanáig… - Amint kiszálltunk a limuzinból beszélni
akarok veled. Négy szem közt. – az utolsó három szóban elfojtotta az
elkövetkezendő fél óra kérdésözönét, ami az agyam legmélyebb zugában
megfogalmazódott a párbeszédük lefolyása alatt. Nem szeretem, ha nem értek
valamit. Az számomra egyenlő a teljes vaksággal. Nem szeretném elrontani egyikük estéjét sem,
de… :
-
Szakítani
fogtok, ugye?? Tudtam, hogy nem stimmel veletek valami! Soha nem voltatok az a
tipikus édi-bédi párocska, akik úton-útfélen nyalják-falják egymást, de
legalább egy hónapja nem láttam egy árva puszit sem, amit adtatok volna egymásnak.
Hova lett köztetek a kémia?
-
Sid.
Nyugodj meg. Aadennel már legalább két hónapja nem járunk.
-
És
nekem miért nem mondtátok el?
-
Elmondták
– állt Kathy pártjára Mea.
-
Mi is
ott voltunk nálatok – Netti is megerősítette a tényt, hogy abszolút nem
figyeltem oda a barátaimra.
-
Mi?
-
Csak,
nem lehetett veled beszélni, annyira lefoglalt még mindig az önsajnálat és a
Rick utáni vágyakozásod.
-
Egyetértek
Willel, Sid. Ne haragudj, hogy nem mondtam többször, de nem akartalak
felzaklatni.
-
Ez
lehetetlen! – kiáltottam fel, és azon kapom magam, hogy már a klub előtt
várakozunk. – Nem hiszem el, hogy ennyire rossz barát vagyok. Csak magammal
foglalkoztam ahelyett, hogy …
-
Fejezd
be most azonnal! Nem vagy rossz barát. Elmúlt köztünk a szerelem, nem volt
fájdalmas szakítás. Nem volt szükségem arra, amire neked. A te szerelmed Rick
iránt még nem múlt el, nem akartad, hogy elmúljon. Elvették tőled. Szükséged volt ránk, nekem nem volt szükségem
rátok. Aadennek se volt szüksége ránk. Igaz, Cicus? – kérdezi mosolyogva Kathy
Aadent.
-
Igen,
Cicus, igaz – válaszol Aaden mosolyogva és átkarolja Kathyt.
-
A
legjobb barátom volt, amellett hogy a szerelmem is. A szerelem elmúlik, de
nekem szükségem van a barátságára. Szükségem van arra, hogy ha gondolok egyet,
lemehessek vele a Baarba és megihassunk együtt egy sört, hogy megbeszélhetem
vele azt, amit másnak soha nem mertem elmondani.
-
Olyan
büszke vagyok rátok – indultam el feléjük, de Lizzie visszarántott:
-
Ha
most elsírod magad, visszamegyünk és kapsz új sminket! - Rögtön elment a kedvem
az érzelgősségtől. Nem hiányzott, hogy még extravagánsabb sminket kapjak.
-
Jó,
rendben, semmi baj. Jól vagyok – rámosolyogtam a srácokra és akarva-akaratlanul
előbújt belőlem a 16 éves énem egy darabkája:
-
És
most, induljon a parti! Mehetünk jól érezni magunkat!
-
Ennek
most mi baja? – a srácok összenéztek és elindulnak utánam, hogy egyáltalán el
tudjanak érni. Azt hiszem most értettem meg valamit. Nem szabad rágódni a
múlton. Az életnek tovább kell mennie akkor is, ha összetörtem, ha úgy érzem,
nem vagyok képes felkelni és tovább csinálni bármit is. Ilyenkor kell, hogy
eszembe jussanak a barátaim. Mindig is ők adtak nekem erőt, mindig mellettem
álltak, vigasztaltak, ha kellett felvidítottak, mikor látták, hogy szükségem
van rájuk, ott voltak. Számomra ők olyanok, mint a levegő. Szükséges,
nélkülözhetetlen, és ha nincs, a hiányába belehalsz. Végül is, mit ér az ember
barátok nélkül? Pontosan annyit, mint a természet az élőlényei nélkül, mint a
tavasz a virágai nélkül, vagy mint a tél, hó nélkül.
De ha elmegy… a hiány, a hiány az ott marad. Ott
van, tudjuk, hogy ott van. Nem múlik el. Felemészt. Érzed, ahogy egyre jobban
vágysz vissza a múltba, amikor még voltak neked ők, hallod a hangjukat, rád
törnek az emlékek és nem bírod tovább.
Sikítanál, menekülnél a végzeted elől. Elfutni nem tudsz. Utolér. Elbújni nem tudsz. Megtalál. Hiába szeretnél
minél jobban megszabadulni tőle, nem tudsz. Csak az életed árán. Érnek ők
ennyit? Nekem… Határozottan érnek. A
barátaim… Kathy, Aaden, Lizzie, Will, Netti, Mea. Ahogy kimondom, rögtön átjár
az érzés, ők az én életem igazgyöngyei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése