Vad parti (4. rész)

Hosszú ideje először éreztem magam igazán jól. Határozottan élveztem a zenét, a táncot, pont úgy, mint rég. Na, jó, teljesen nem ugyan az, de… nagyon hasonlít. És tetszik.  Azt hiszem, tényleg eljött az ideje, hogy tovább lépjek. Tudom, hogy Rick is ezt akarná.

-          Te vagy Sidney Smith, nem igaz? Emlékszem rád a két évvel ezelőtti Amazing Dance nevű rendezvényen kaptál nemzetközi elismerést a tehetségedért. Ne haragudj a faragatlanságomért, Mason MCKinley vagyok, ott…

-          Már régóta Sidney Carter – mosolyogtam rá, szerintem azt gondolja, totál bekattantam. Nem számít, azért folytatom: - Emlékszem rád. Ott voltál a zsűriben, az AD Smith táncverseny zsűrijében.

-          Irigyeltelek is, amiért rólad neveztek el egy táncversenyt. Igaz, hogy megmaradt az Amazing Dance név is benne, amit mellesleg én találtam ki, igaz, csak rövidítve, de ez is valami.

-          Kérlek… Ha csak… hmm… a képembe szeretnéd dörgölni, hogy lepipáltalak, kihívlak egy táncversenyre. Aki győz, meghívja a másikat egy italra.

-          Ezt nevezem. Gyerünk.

***

-          Látjátok Sidet?

-          Táncol egy idegen pasival – ujjongott Lizzie.

-          Annyira nem idegen neki – vigyorgott gonoszan Kathy. – A srác már akkor bele volt zúgva Sidbe, mikor Sid karrierje csúcsán állt és elneveztek róla valami versenyt is.

-          Áh, igen, benne volt a zsűriben, már én is emlékszem – tette hozzá Will.

-          Nem mert nyomulni Sidre, aztán amikor már majdnem odament hozzá, Rick megelőzte.

-          Jaj, Aaden. Ne legyél gonosz – mondta Lizzie és oldalba bökte Aadent. – Már akkor is épp eleget emlegettétek azt a jelenetet. Nekem is nagyon tetszett, akkor, de most más a helyzet.

-          Ja. Rick „lelépett” és itt hagyott nekünk egy Ribanc Sidneyt – mérgelődött Kathy.

El sem telt két perc, miután Kathy szépen leribancozott, odament hozzá egy elég dögös srác. A nyakamat rá, hogy Aaden keze van a dologban.

-          Szia. Nincs kedved táncolni?

-          Szia. Nincs-e? Veled? Hmm… irány a táncparkett!

Hát igen. Ez az én barátnőm alkohol hatása alatt. Legalább 20 éve ismerem Kathyt. Nem mehettünk el a nélkül bulizni, hogy ne ivott volna egy keveset előtte. Nem szeret ismeretlen emberek társaságában lenni. Elég félénk a maga módján, de a szája az annál nagyobb.  Ha megismer valaki, és nem tetszik neki az illető, nem fogja magát törni, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. 

***

Lizzie is rátalál ma a szőke hercegére fehér lovon, és biztos vagyok benne, hogy a fiúk is találnak valakit maguknak. Ahogy őket ismerem… Csak egy kis bibi van… Willnek barátnője van. De én nem szólok bele. Mindenki azt csinál, amit akar, úgy éli az életét, ahogy akarja. Majd úgyis rájön, ha valamit nem jól csinált. Ilyet az ember megérzi. Félrebeszélek! Már abba a pillanatban tudja, ha hibázott.

Jó kis hely ez. A DJ király, a lehető legjobb számokat játssza. Mason is elég jól táncol, ahhoz képest, hogy alig látok. Elismerem, sok volt a pia. De hát meg kell ünnepelni, ha az ember betölti a 21. életévét. Mason egyre közelebb táncolja magát hozzám. Szinte nincs is közöttünk semmi, a ruhákat leszámítva, persze. Közben leselkedek körbe is, hogy merre lehetnek a lányok. Nettit és Meát látom radarozni a pultnál. Úgy látom, jól érzik magukat és rajtam nevetnek. De nem számít, majd visszaadom nekik, kamatostul! Mason észrevette, hogy elfordítottam a fejem és alig hallhatóan a fülembe ordít:

-          Keresel valakit?

-          Nem, csak odapillantottam, hogy a lányok élnek-e még – bólintott egyet és táncoltunk tovább. Egyik pillanatban megfogtam a kezét és közelebb táncoltam hozzá. Bejön nekem ez a pasi. Belenéztem a szemébe, de amint észbe kaptam, hogy mit is csinálok, hátráltam. Nem voltam elég gyors. Mason nem hagyta, hogy elmenjek, elkapta a derekam és… a szája rátapadt az enyémre és veszettül csókolta. Nem tudtam nem viszonozni. A nyelve lassan, érzékien az enyémhez simult. Egyik kezével az arcomat fogta, másik a derekamon pihent. Mikor megérezte, hogy szabadulni akarok szoros öleléséből, a kezével, mellyel addig az arcomat simogatta, beletúrt a hajamba és ölelését szorosabbra fogta. A légzésem felgyorsult, az ereimben száguldozott a vér, a szívem kalapált, már-már azt hittem szívrohamot kapok. Addig kell leállnom, míg el nem vesztem a fejem. Véglegesen. Mikor másodszor próbáltam meg elmenekülni tőle, elengedett. Egy lépéssel hátrább léptem. Ránéztem. Megláttam a vággyal teli kék szempárt és elszégyelltem magam. Még nem vagyok kész erre. Még nem.

-          Valami baj van? – kérdezi tágra nyílt szemekkel.

-          Ne haragudj, csak ki kell mennem a mosdóba – sarkon fordulok, de mielőtt a mosdóba mennék, a pultnál legurítom Mea és Netti megmaradt tequiláját. Rájuk nézek és hang nélkül ezt mondom : MEGHALOK! Nekik nem is kellett több, jöttek utánam a WC-be.

-          Kitekerem a nyakad! – rontott be Mea kissé kiakadva.

-          Jó volt nézni, hogy végre kikapcsolódsz – Netti sem hagyta szó nélkül. Csalódottságot éreztem a hangjából.

-          Én… ezt… nem… - mondtam lassan, rekedtes hangon. Nem mertem tovább mondani, féltem, hogy úrrá lesz rajtam a sírás.

-          Oké, értjük. De… - Mea nyitotta a száját és szokásához híven, nem is hagyta Nettit befejeznie mondatát.

-          Sid, az Isten szerelmére! Felnőtt nő vagy, aki gyerekként ment férjhez és nem bír túllépni a gyerekkori szerelmén. Ezt így nem lehet.

-          Jó, elég a fejmosásból. Mehetünk – szipogtam és mélyeket lélegeztem. Kicsit megmostam az arcomat, felfrissítettem magam. Megtöröltem a nedves arcom, majd egy kis púdert vittem fel az arcomra, ne csillogjon annyira a bőröm. Bevágtam magam mögött az ajtót és a pult felé vettem az irányt, ahol Mason ücsörgött. Leültem mellé és kértem egy dupla whisky-t. A pultos srác gyorsan reagált a kérésemre, pár másodperc múlva előttem hevert a pohár. Sóhajtottam egyet, megfogtam a poharat és a fenekére néztem. Mikor lenyeltem, lehunytam a szemem. Vártam. Miután kinyitottam a szemem ránéztem Masonre:  

-          Ne haragudj. Ez… csak simán… bonyolult…

-          Ezt a szót ismerem – kortyolt egyet az italából.

-          Még egy kört légy szi’! Az új barátomnak is – biccentettem és halvány mosolyt villantottam Mason felé.

-          A következőt én állom – mondja monoton hangon. Nem értem, miért akadnak ki a pasik, ha a csajok akarnak fizetni valamit. Pedig még csak nem is randizunk!

Csak ültünk némán egymás mellett. Annyira kínos volt. Kóvályog a fejem.  Leugortam a bárszékről és majdnem orra buktam. Szerencsére Mason ott volt, és elkapott. Nagyon szégyelltem magam. Több mindenért is. Lazán ült a bárszéken. Még mindig fogta a kezem. Várta, hogy felegyenesedjek, de nem ment. Óvatosan felemeltem a fejem, félve ránéztem. Arca semmitmondóan merev volt. Viszonozta a pillantásom. Ekkor erőt vettem magamon és megszólaltam:

-          Mason, nem akarsz egy kicsit kimenni?

-          Ó, a nagy táncos csaj elfáradt – próbált viccelődni Mason.

-          Nem egészen. Tudod, ma vagy tegnap, vagy nem tudom, szülinapom van, vagy volt és… hát, hogy finoman fogalmazzak, becsíptem.

-          Mondták már neked, hogy cuki vagy részegen?

-          Nem vagyok részeg, kikérem magamnak!

-          Elnézést kis asszony. Kikísérhetem a szabad levegőre?

-          És még, engem tetszett részegen cukinak nevezni. Vagy cuki részegnek. Mindegy – és akaratlanul is elnevettem magam.

-          Akkor most ki is a részeg?

-          Szerintem… Én! – ismét önkénytelen nevetésben törtem ki. Nem tudom, mi van velem ilyenkor, de esküszöm, sokkal jobban szeretem magam józanul. Igaz, ilyenkor sokkal lazább vagyok és tudom kezelni az ilyen helyzeteket, de kezdem érezni, hogy olykor-olykor meginog alattam a talaj. Ha Mason erős, férfias keze nem fogná át a derekamat, valószínűleg a padlón hevernék, és nem bírnék megmozdulni. A lábamat kikezdte a cipőm, a sminkem tönkrement…

-          Sidney?

-          Tessék…

-          Szeretnék mondani neked valamit.

-          Hallgatlak.

-          Azért merem neked elmondani, mert reménykedek benne, hogy holnapra elfelejted.

-          Még mindig nem értek semmit – semmit sem tanulva az előbbiből incselkedve elindultam a part felé.  Elhagytam a cipőm, nem volt rá szükségem. A homok lágyan cirógatta a talpamat, a lágy szellő a hajamba kapott. Lassan engedtem szét a hajam, a hullámos tincsek egyenként omlottak a vállamra. Élveztem, ahogy a szellő simogatja arcomat, s idő közben elfelejtettem, miért is vagyok itt. Hallok egy hangot, de nem tudom kivenni, hogy mit is mond. Még érzem, hogy már a bokámat is finomat csapkodják a tenger hullámai.  Megállok. Hirtelen képek villannak fel, érzem, hogy nem érzem.

-          Sidney, jól vagy?  - kérdi kissé aggodalmasan Mason.

-          Jól! Vagyis… nem igazán!

-          Melyik hotelben szálltatok meg?

-          Az Arizonában.

-          Visszaviszlek.

-          Ne, még ne. Hadd élvezzem a pillanatot még egy kicsit. És különben is, mondani akartál valamit.

-          Sidney – suttogja lágyan a nevemet. – Tudnod kell valamit! – megfordulok és Ricket látom. Nem hiszem el. A szívem majd kiugrik a helyéről. Nem bírom, nem teheti ezt velem. El fogok ájulni.
A parton fekszem egy pokrócon. A gyűrűm a helyén van. Esküdni mertem volna, hogy levettem, mielőtt elindultam volna bulizni. Fel akarok kelni, de egy kéz megállít. Ismerős a tapintása.  Azt sem tudom, hol vagyok, fáj a fejem.

-          Sid, szívem.

-          Hol vagyok? Rick?

-          Sid, ne add fel! Ne hagyd el azt a fantasztikus énedet, akit én is elhagytam. Ha tudtam volna mit fog történni, elvittelek volna Párizsba, csak ne történt volna velünk ilyen. Annyira hiányzol.

-          Szeretlek Rick – végigsimítom a kezem ránctalan, merev arcán. Eszembe jut minden emlék, minden fájdalmas perc, amit nélküle kell átélnem. Hiába gondolom azt magamról, hogy erős vagyok, hiába hazudok magamnak, hogy túl vagyok rajta, a szívemnek nem tudok hazudni. Nem tudom megváltoztatni az érzéseimet.

-          Én is szeretlek Sidney!

-          De hisz meghaltál, elhagytál… nem számoltál azzal, hogy a mostani megjelenésed felkavarja az életemet, újra! Nem hiszem el, hogy ezt teszed velem!

-          Sidney! Fel kell kavarnom az életed. Sosem tudhatod, mikor, hol, kivel találkozol.

-          Sidney! Jól vagy?

-          Hol vagyok? Mason?

-          Igen, miért, kire számítottál? – mosolyog kisfiúsan.

-          Ne haragudj…

-          Semmi baj, és hogy válaszoljak a kérdésedre, visszahoztalak a hotelbe.

-          Uram Isten! Mondd azt, hogy nem másztam rád.

-          Jaj dehogy is! Kint voltunk a parton, felém fordultál, beszéltem hozzád és elájultál. Aztán hívtam egy taxit és elhoztalak ide. A kanapén aludtam. Biztos akartam lenni, hogy nincs bajod. De most ha nem haragszol, mennék.

-          Mason! Most komolyan? Hol van LA-ben a leghomokosabb tengerpart?

-          Sidney! – elkezd nevetni és fülig érő mosollyal folytatja – Ilyen felmérésről még nem is hallottam.

-          Mindegy. Nagyon szépen köszönöm!

-           Mégis mit?

-          Azt, hogy hazahoztál. Találkozunk még? – rám néz, kacsint egyet és elindul az ajtó felé. Vissza sem néz, de hozzáteszi:

-          Viszlát Sidney!