Úgy érzem magam, mint akit
sikeresen leütöttek egy baseball ütővel. Lassan kinyitottam a szemeimet. Homályosan
láttam mindent. Nem emlékeztem, hogy a szobában lett volna baldachin. De ez
olyan volt, mintha közvetlenül az arcomra terítették volna, de nem éreztem
semmit. Elkezdtem sűrűn pislogni, de a tegnapi festék maradékát sikeresen
belekentem a szemembe. Ekkor semmit sem láttam. Ki sem tudtam nyitni a szemem.
Mérgesen rácsaptam ökölbe szorított kezeimmel a takaróra. Olyan voltam, mint
egy óvodás, aki épp hiszti rohamot kap. A hátamon feküdtem pár percig, majd
újra próbálkoztam. Végre sikerült kinyitnom a szemem, és láttam is. Sűrűn
pislogtam. Álmos voltam, fájt a fejem… Tisztában voltam vele, hogy a tegnapi
este utórengése, de már akkor tudtam, hogy határozottan megérte. Rég
szórakoztam ilyen jól. Sokat ittam az este. Apró képek villantak fel. Például a
Dj… a jó zene… AZ a csók. Egyre jobban emlékeztem Mason csókjára is. De főleg
arra. Reggel láttam őt. Hova tűnhetett? Nem lehetek olyan peches, hogy kétszer
egymás után olyan pasit fogok ki, aki eltűnik, mint a kámfor. Úgyhogy nekem ne merjen senki (soha többé)
azzal a szöveggel előállni, hogy meghalnék érted. Nem akartam az este
történtekre gondolni, de az agyam máson sem kattogott, csak azon a csókon. Én
meg mint a gyáva nyúl elmenekültem ahelyett, hogy megfogtam volna a nyakát és
még erősebben csókoltam volna. Esetleg, ott helyben letéphettem volna róla az
inget, és… Gratulálok kisanyám,
megcsináltad! Most már ne siránkozz nekem! – hallottam a hangot a fejemben.
Sebezhetőnek éreztem magam. Sőt,
megsebzettnek. Mintha, átment volna rajtam egy úthenger. Egy szaros úthenger.
Még a szagom is olyan. Sőt… sokkal-sokkal rosszabb.
-
Sid!
– ugrott rám Lizzie és a göndör fürtjei a számba lógtak.
-
Mi a
pi…? Szállj le rólam, hányni fogok! – egy jól irányzott, de nem túl erős
rúgással tettem róla, hogy Lizzie minél előbb hagyjon elegendő mennyiségű
oxigénhez jutni.
-
Okés,
én csak arról akartam neked beszámolni… - kezdi csavargatni egyik tincsét a
jobb mutatóujjával.
-
Hogy
dél van, ideje ebédelni! Te meg bűzlesz, mint egy görény! – vág közbe Kathy.
-
Jó,
csajok… Azt felejtsétek el, hogy én enni fogok. Hacsak, nem akarjátok látni,
hogy tegnap mit ettem.
-
Elég,
ha csak elmondod – mondta Kathy és a kezét maga elé helyezte úgy, hogy a
tenyere pont eltakarta az arcomat, ha becsukta az egyik szemét.
-
Fuj,
fürödj már meg! – Liz befogta az orrát és orrhangon tovább kezdett beszélni.
Összenéztünk Kathyvel és elkezdtünk röhögni, mert egyikünk sem értette, mit
motyog Liz.
-
Te
kis álszent! – hozzávágtam Lizziehez a párnát és nevetve folytattam – ne nekem akard
bemeséli, hogy még sosem voltál büdös. Másnaposan. A piától – mindhárman
nevettünk. Hirtelen megcsörrent a telefon. Egymásra néztünk. Hirtelen nem
tudtam eldönteni, hogy a mobilom csörög, vagy a szobában levő telefon.
-
Te
vedd fel azt! – adtam ki a parancsot a csajoknak. Lizzie odament a fali
telefonhoz. Felvette. Egy pillanat múlva újra hallottuk a csörgést. Amilyen
gyorsan csak lehetett, elkezdtük keresni a telefont. Kathy kezében fogta a
törött iPhone-omat. Nem hittem a szememnek. Egyszer rúgtam be rendesen, akkor
is tönkretettem valamit. Mea neve jelent meg a képernyőn.
-
Sid?
Élsz még?
-
Szia.
Igen, minden ok. Kicsit másnapos vagyok, de… kibírom.
-
Örülök
neki. Meddig vagy a városban?
-
Ő… jó
kérdés. Egy hét? – rápislantok a csajokra, rázzák a fejüket – Talán kettő, nem
tudom – mosolyognak mindketten és elégedetten bólogatnak.
-
Fantasztikus
– hallottam Mea hangján valami titokzatosságot.
-
Mikor
találkozunk legközelebb?
-
Ő…
igen… erről akartam veled beszélni…
-
Ne
szívass már te is! – elnevette magát. Szívből jövő nevetés volt.
-
Nem
akarlak szívatni. Jövő szombaton lesz az eljegyzési partim. Szeretném, ha
eljönnél.
-
De
drága vagy, ott leszek.
-
Nyolcra.
NE késs! – és ezzel lerakta a telefont. Megráztam a fejem azzal a reménnyel,
hogy kitisztul egy kicsit. Leteszem a törött telefonomat az éjjeli szekrényre
és rárogyok az ágyra. A tegnapi ruha van rajtam. Elég kényelmes, csak… nem alvásra. A
tekintetem a kanapéra tévedt. A kanapé szélén egy férfi zakó. Elmosolyodtam.
Sóhajtottam egyet, és a lányokra mosolyogtam:
-
Kinek,
milyen kalandja volt az éjjel? Kezdhettek mesélni! Most már észhez tértem,
talán fel is fogom, amit mondotok - erre a lányok elkezdtek összefüggéstelenül
két különböző szöveget darálni.
-
Basszus!
Egyszerre csak egy!
-
Lehet
még az is túl sok információ lesz számára – Kathy oldalba bökte Lizziet és
elkezdtek nevetni. Összeráncoltam a szemöldököm, majd ismét elmosolyodtam.
-
Jó
akkor én kezdem – mondja Lizzie és levegővétel nélkül folytatja is – Volt ott
ez a srác a pultnál. Táncoltunk, elvoltunk. Aztán reggel egy cetlit találtam
magam mellett az ágyon egy vörös rózsával. A cetlin ez a felirat állt: Életem legvadabb éjszakáját tölthettem
veled. Köszönöm. Szeretném, ha este találkoznánk a Grande Salsa nevű helyen.
Hivatkozz rám. David. Ennyi… - úgy elhadarta, hogy kellett pár másodperc,
hogy átgondoljam mit is mondott.
-
Látod,
mondtam, hogy sok lesz neki – megint elkezdtek röhögni.
-
Spanyol
a srác, mi? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel. Ekkor ébredtem fel igazán.
-
Igen.
– válaszolta nyugodt hangon. Ekkor még nem sejtette, hogy nem csípem a
spanyolokat.
-
Hú,
és elmész? – kérdeztem csodálkozva.
-
Mi
bajod van a spanyolokkal?
-
Yo
tengo nada problema – hazudtam. Csak azért utáltam a spanyolokat, mert a
gimiben spanyolt kellett volna tanulnom és utáltam.
-
Még
szép, hogy megyünk – kiöltötte Lizzie a nyelvét. Egy pillanatig nyugodtan ült a
másikban pedig a szemét forgatta és megszólalt:
-
Te
rasszista!
-
Ha
ha! Én nem vagyok rasszista, és nincsenek…
-
DE
vannak! – vág a szavamba Kathy – a fekákat is lenézed.
-
Hadd
döntsem el, hogy kit nézek le, jó? Veled fogom kezdeni – felpattantam az ágyról
és nevetve Kathyhez vágtam a legközelebbi díszpárnát.
-
Igazán?
Te kis szemét – dobta felém, de elléptem a repülő párna elől és így Aadent
találta el.
-
Melyik
ribi volt? – kérdezte pajkosan és rám nézett, miközben úgy álltam a fürdőszoba
ajtajában, mint egy jól nevelt kislány. Feltettem a kezeimet jelezve, hogy ezt
most nem én követtem el – Tudtam! – kiáltotta és Kathy felé hajította a párnát
– Tudtam, hogy csak te lehetsz olyan béna, hogy még Sidet se találod el.
-
Ugyan
már, jobban kosarazok, mint te! – vágott vissza Kathy. Aaden nem tudta mit
szóljon, tudta, hogy sajnos Kathynek igaza van. A kosárlabda nem tartozott az
erősségei közé. Láttam az arcán valamit, de nem tudtam eldönteni, hogy mi is az.
Rátettem a kezem a vállára és a fejemmel biccentettem az ágy felé. Tudta, hogy
azt akarom mondani, hogy üljön le közénk.
-
Sid,
de Kathy rövid sztoriját még nem hallottad! – ujjongott Liz. Ránéztem Kathyre
és vártam, mikor kezdi már el a mondanivalóját.
-
Hát,
az úgy volt, hogy Aadennel beszélgettünk…
-
Tudtam,
hogy szórakoztok velem! Megint szexeltetek!
-
Dehogy
szexeltünk! – összevonta két szemöldökét és fancsali képet vágott – Bocs cicám,
jó nő vagy. Csak… ne kelljen magyaráznom! – Kathy zabos pillantást vetett Aaden
felé, majd úgy tett, mintha ezt meg sem hallotta volna:
-
Ne
szakíts félbe! Na, szóval, Aadennel beszélgettünk – ismét rápillantott. Ha
villámot tudott volna szórni a szeme, Aaden már rég megsült volna. Nyelt egyet
és mosolyogva folytatta a sztoriját - és odajött egy csini srác. Szerintem ezt te is láttad. Elmentem vele
táncolni. Iszogattunk. Becsíptünk. Aztán felhívtam a szobámba és gyakoroltunk
egy kis lepedőakrobatikát!
-
Na,
ne mondd! – mondta Aaden gúnyosan és összeráncolta a száját.
-
Ez
igen, Kathy, elismerésem! – nevettem Kathyre és ő nagyon jól tudta, mire
gondolok.
-
Nem,
csajszik! Nem teregetünk LA-ben szennyest! – eközben felmutatta a bal mutató
ujját, és azzal is jelezte, hogy nem fog többet mondani - Majd mindent a maga
idejében. És ráadás! Írtam neki SMS-t, hogy találkozzunk a Grande Salsa nevű
helyen, úgyhogy mehetünk együtt.
-
És
velem mi lesz? Nehogy azt gondoljátok, itt fogok rohadni egész este! – néztem
tettetett kétségbeeséssel Kathyre.
-
Nehogy
azt gondold, hogy itt hagyunk majd téged rohadni, ebben a szobában – mondta
nevetve Kathy.
-
Jössz
velünk! Majd én kezelésbe veszlek! – Liz huncut mosollyal jelezte, mik a
szándékai velem.
-
Neeeeee!
Isten ments! El tudok készülni egyedül is, köszönöm – mondtam halvány mosollyal
- Másnapos vagyok és este még bulizni akartok?
-
Egyszer
élsz, Sid! – mondja Aaden.
-
Ez meg egy elcseszett Becks reklám – nevetett
Will és ledobta magát az ágyra, nem zavartatta magát, hogy félig rajtam ül,
szemrebbenés nélkül folytatta a rizsáját: Olyan szag van itt, mintha összeengedtek
volna… hmm… görényeket – fancsali arcot vágott és erre mindenki, igen, még én
is, nevetésben tört ki.
-
Oké,
megyek és letusolok – ugortam fel az ágyból, mintha eddig tűkön ültem volna.
-
Ezt a
ruhát is ideje lecserélni! – kiáltott Aaden és kiöltötte rám a nyelvét.
-
Megyek
én is – mondta Will, és tényleg elindult felém.
-
Persze,
még mit nem Casanova – nevettem felé, és mielőtt utolérhetett volna, kulcsra
zártam előtte az ajtót – na, ezen gyere át, ha tudsz.
-
Megoldjam
cicus?
-
Isten
ments! – kiáltottam, egy pillanatig attól félve, hogy betörik az ajtót.
-
Még
van… 3 órád, aztán indulunk, addigra készülj el – szólt utánam Lizzie. Az igazat megvallva nem volt túl nagy kedvem
a bulizáshoz.
Beugortam a
zuhany alá, azon gondolkoztam, ami az este történt. Tény, hogy Rick nagyon
hiányzik nekem. De ő nem fog hozzám visszajönni. Arra várhatnék egész
életemben. Azt ígérte, mindig velem marad. Részben igaza volt. Mindig itt lesz
velem, a szívemben. De a tudat, hogy soha többé nem ölelhetem magamhoz, nem
csókolhatom a száját, nem érezhetem bőrét a sajátomon, megőrjít. Nem teljesen,
mert viszonylag elég „józan” vagyok, de… szó szót követ, hiányzik. Hiányozni is
fog. Még egy olyat, mint Rick nem találok. Tudom, lesz, aki majd boldoggá tesz.
Egész biztosan. Remélem, nincs is olyan messze az a lap a sors nagy könyvében,
mert már belefáradtam az örökös harcba a szomorúsággal. Meg kell keresnem
magamban azt az elveszett énem, aki szeret bulizni, élvezi az életet és nem
rágódik a múlton. Örülnöm kellene annak, amim van. Van hat nagyszerű barátom,
akik mindig mindenben mellettem állnak. MINDENBEN!
-
Sidney!
Told ki a formás popódat a zuhany alól! – hallottam Aaden hangját.
-
Egy
pillanat és megyek! – szóltam vissza és átfutott az agyamon az a gondolat,
miért is nem beszél Aaden a szüleivel évek óta? Gondoltam majd megkérdezem
tőle. Meghúztam rendesen a fürdőköpenyem kötőjét, nehogy leessen, mint a
múltkor. Érdekes szitu volt az tuti! Kiballagtam Aadenhez.
-
Végre!
-
Mi
az? Mi ütött beléd? Sok volt a kávé?
-
Nem
Sidney! Apámmal találkoztam a kávézó előtt. Hozni akartam egy kávét neked, mert
másnaposság ellen a kávé a legjobb gyógyszer…
-
Azt
tudom… - forgattam a szemeim, majd észbe kaptam mit is mondott Aaden - Apáddal? Mit keres ő itt?
-
Nem
beszéltem vele. Sőt, úgy osontam ki, még véletlenül se vehessen észre.
-
Aaden!
Miért zaklatott fel ez téged ennyire? És mit keres ő LA-ben?
-
Az a
bajom ezzel az egésszel, hogy a történtek után is képesek a saját fejük után
menni és mindenért téged hibáztatni. A baleset előtt sem volt rózsás a
viszonyunk, utána meg… ne kelljen részleteznem!
-
Aaden!
– sóhajtottam. Nem válaszolt a kérdésemre, ebből tudtam, hogy elég nagy a baj -
Én vagyok az a személy, akinek nem kell bemutatnod a szüleidet. Pontosan tudom,
miről beszélsz!
-
Évek óta az egyik legjobb barátom vagy, Sid!
Szavak nélkül is meg tudjuk érteni egymást. De ezt nehéz lenne szavak nélkül
elmagyarázni. Majd ha rájövök, hogyan is kell ilyesféle dolgot elmondani, akkor
majd szólok – elmosolyodott és kiment a szobából. Aaden megőrült! Nem értem a
mostani kitöréseit, de inkább nem is szeretném megérteni. Az azt jelentené,
hogy én is megőrültem. Volt az életemben egy olyan szakasz, amikor tényleg az
őrület szélén álltam, de ez a pár idióta, akiket a barátaimnak hívok,
lerángattak a szakadék széléről. Azt hiszem, most én jövök… Segítenem kell
Aadennek, hogy ne sikerüljön saját magát az őrületbe kergetnie. Tudom, hogy
neki is hiányzik a bátyja, és látom rajta, hogy még mindig bántja, hogy a
családja nem is vesz róla tudomást. De neki is el kell fogadnia, és tovább kell
lépnie.
***
-
Helló,
egy presszó kávét és egy lattét kérnék elvitelre!
-
Kártyával,
vagy kézpénzzel fizetsz?
-
Kártyával
azt hiszem – próbáltam viccelődni, de a csaj olyan bunkó, hogy máris folytattam: - Igen, egész biztos, hogy kártyával fizetek.
-
Még
ma ide tudnád adni a kártyádat? Ha nem látnád kint áll a sor! – szót fogadtam
neki, nehogy elverje a popómat. Most nem élvezném. Vagy rosszabb! Rám is
küldheti a Los Angeles-i maffiát.
-
Igen
is! Tessék! – nyújtottam felé a kártyámat.
-
Köszönöm!
Egészségedre. Viszlát!
Ez a csaj sem a türelméről és a nyugodtságáról lehet híres. Ennyire
bunkónak lenni… Ilyen ember nem is dolgozhatna a vendéglátóiparban! Te jó ég!
Az ott az apám? Mit keres ő LA -ben?
Kisurranok, nehogy meglásson! Nem akarok vele beszélgetni. Még nem.
Szerencsém van, nem látott meg. Leülök ide és… ó
te szent ég! Ez nem lehet! Mennyire hasonlít az a pasi Rickre! NEEEEEM LEHET IGAZ! Ez Rick! Ugyanott van az
anyajegy is… Eltitkolták előlem! Eltitkolták mindenki elől… hagyták, hogy úgy
éljünk egészen mostanáig, hogy nem tudjuk a színtiszta igazságot! El kell
mondanom Sidnek. De nem mondhatom el neki… Ki tudja, hogy érintené… De, ha
megtudná, hogy tudtam és nem mondtam el neki… Évek óta barátok vagyunk, rohanok
is hozzá. Remélem, egy autó sem akar pont erre kanyarodni, mert akkor végem!
Most abban bízok, a liftnél sem kell várakozni és Sid nem fekszik a kádban…
Gyerüüünk! Áááá! Nem érdekel, berontok, csak nem fog mezítelenül a tükör előtt
álldogálni. Nem vallana rá…
-
Sidney!
Told ki a formás popódat a zuhany alól! – kiáltottam, és rögtön hallottam is a
választ:
-
Egy
pillanat és megyek! – istenem Sidney gyere már. Mi tart ilyen sokáig??
-
Végre!
-
Mi
az? Mi ütött beléd? Sok volt a kávé? – értetlenkedett Sid.
-
Nem
Sidney! Apámmal találkoztam a kávézó előtt. Hozni akartam egy kávét neked, mert
másnaposság ellen a kávé a legjobb gyógyszer…
-
Azt
tudom… - forgatta a szemeit és egy kis
hatásszünet után ismét értetlenkedni kezdett: Apáddal? Mit keres ő itt?
-
Nem
beszéltem vele. Sőt, úgy osontam ki, még véletlenül se vehessen észre.
-
Aaden!
Miért zaklatott fel ez téged ennyire? ÉS mit keres ő LA-ben?
-
Az a
bajom ezzel az egésszel, hogy a történtek után is képesek a saját fejük után
menni és mindenért téged hibáztatni. A baleset előtt sem volt rózsás a
viszonyunk, utána meg… ne kelljen részleteznem! – nem válaszoltam a kérdésére.
Nem tudtam, hogy mondjam el neki, hogy a halott bátyámat láttam a gyökér
apámmal.
-
Aaden!
– sóhajtott. Nem reagált arra, hogy figyelmen kívül hagytam a kérdését, és
teljesen mást mondtam - Én vagyok az a személy, akinek nem kell bemutatnod a
szüleidet. Pontosan tudom, miről beszélsz!
-
Évek
óta az egyik legjobb barátom vagy, Sid! Szavak nélkül is meg tudjuk érteni
egymást. De ezt nehéz lenne szavak nélkül elmagyarázni. Majd ha rájövök, hogyan
is kell ilyesféle dolgot elmondani, akkor majd szólok – meggondoltam magam. Nem
rontom el Sid nyarát. Majd talán a nyár végén… Megfordulok és kiviharzok az
ajtón…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése