Salsa! (6. rész)

-          Jó helyen vagyunk?

-          Drága szívem! – kezdte Will monológját Lizzienek.

-          Szőke! – Aaden már szinte ordított – ott van a tábla. Olvasni tudsz, nemde?

-          Mi van veled? – szólta le Kathy Aadent – Évekkel ezelőtt látta… - elakadt Kathy szava is, fogalmam sem volt, mire gondolhatott. Kathy mindenkinél jobban ismeri Aadent. Mindig sikerült lelket öntenie belé, nagyon reméltem, most is sikerül. Arra gondoltam, biztos a tegnap este nem jött össze. Csak bámultam Kathyre és Aadenre, fogalmam nem volt mi folyik itt. – Beszélhetnénk négy szem között?

-          Hmm… Nem hagynál inkább békén? – mordult Kathyre.

-          Eszemben sincs! – megszorította Kathy Aaden karját és eltűntek az emberek között. Kathy úgy húzta magával Aadent, mint egy durcás kis fiút az anyukája.

-          Tudjátok ennek meg mi baja? – nézett értetlenül a semmibe Will.

***

-          Mi a fészkes fenét művelsz Katherine Bright? – elég hangosan kiabáltam Kathyvel. Nagyon kiborultam a délután történtek miatt. Most sem vagyok nyugodt. Majd’ szét vet az ideg.

-          Elrabollak, kivágom a veséidet, a májadat a tüdődet, a szívedet és eladom a feketepiacon. Mégis mit csinálnék? Beszélnünk kell!

-          Ugyan miről? – forgattam a szemem.

-          Hagyd már! Ez az én stílusom! – megpróbáltam elkerülni Kathy szúrós tekintetét, de nem sikerült. Nem volt más választásom a szemébe kellett néznem.

-          Az apád van a dologban, igaz? – mélyen a szemembe nézett, nem is hagyott szóhoz jutni. Nyitottam már a számat, de megelőzött – Ne próbáld tagadni, ismerlek!

-          Miért tagadnám le? Csupán nem szeretném, ha a többiek tudnának róla.

-          Sidnek elmondtad?

-          Ő volt az első… - mondtam ironikusan. Azt nem kell tudnia, hogy igazából Sid volt az első, akinek el akartam mondani, de mikor Sid szemébe néztem… láttam valamit, amit már rég láttam. Csillogott a szeme. Valami történt vele az éjjel, és ennek nagyon örülök.

-          Ennyi az egész? – nézett rám barna szemeivel, erősen a tekintetemet vizslatta. Mikor már kezdett kínossá válni a szitu, megcsóválta a fejét és folytatta – Persze, hogy nem!

-          Rick.

-          Mi? Ne kezd te is! – leengedte kezeit a teste mellé és hatalmasat sóhajtott. Tudtam mire gondol. Nem tudtam megfogalmazni… annyi minden jutott eszembe. Átfutott az agyamon az a lehetőség is, mi van, ha tényleg ő volt az. Újra lehetne testvérem. Nem tudtam, hogy az ilyet hogyan kell közölni a másikkal, hogy ne kapjon egyenesen agyvérzést. Máig sem tudom. Nagy levegőt vettem. Kifújtam. Elcsukló hangon csak ennyit tudtam mondani: Életben van!

-          Ne haragudj, nem értettem! – Kathy rám, szegezte tekintetét, ami már korántsem volt olyan szúrós, mint az előbb. Felemeltem a bal kezem a mellkasom elé és ezzel próbáltam magam rávenni, hogy még egyszer kimondjam.

-          Rick él! – ökölbe szorított kezem leengedtem a testem mellé. Kathy szemei kikerekedtek. Homlokára tapasztotta tenyerét, fejét pedig az ég felé fordította. Szeme végigpásztázta a horizontot. Átgondolta, amit az imént hallott.

-          Te drogozol?! – úgy néztem Kathyre, mintha most láttam volna először nőt kiakadni. Én láttam a halottnak hitt testvéremet, mégis ő viselkedett úgy, mint aki bekattant. – Ez lehetetlen!

-          Gondolkodj józanul és…

-          Én? Kettőnk közül te beszélsz félre! – Kathy már üvöltött velem. Elhiszem, hogy nem bírja már idegileg ezt a Rick-dolgot. Nekem is sok lett volna, két éven keresztül a legjobb barátnőmet nézni, ahogy a halott férje után epedezik és nem találja a helyét nélküle.

-          Elmondhatom? – Kathy intett a kezével, hogy folytathatom.

-          Egyik jelentés sem mondta ki, hogy Rick meghalt. A holtteste sem került elő.  Elvileg lehetséges, sőt…

-          Még mindig nem értem – ismét nagyot sóhajtott. Láttam, hogy ez sok neki, de nem tarthattam magamban.

-          Mikor érem már meg azt, hogy nem vágsz a szavamba? – mordultam rá mérgesen. Sosem tudtam vele úgy beszélgetni, hogy ne vágott volna közbe.

-          Bocsi.

-          Találkoztam Rickkel ma reggel a kávézóban.

-          Nem hallucináltál?

-          Nem drogozok! Érted? – Kathy kezd kihozni a sodromból. Tudom, hogy elég heves vérmérsékletű ember vagyok, de még soha senki nem borított ki ennyire, mint most ez a helyzet. Kathy kezét a szájához emelte. Megérintette a felső ajka vonalát. Nagyon erősen gondolkozott. Pár másodperces szünet után előállt a naagy… semmivel.

-          Beszéltél is vele?

-          Persze, első dolgom volt, hogy odarohantam hozzá és azt mondtam neki: Helló bátyó. Nem is mondtad, hogy a holtak kapnak kimenőt a túlvilágról.

-          Aaden! – dorgált Kathy.

-          Meg kell ígérned, hogy ez kettőnk titka marad! – ráztam a fejem és belenéztem Kathy szemébe. Láttam a tekintetében, hogy nem akarja, hogy ez megtörténjen. Én sem akarom. Mégis itt vagyunk. Rickkel együtt.

-          Lakat a számon. Nyugodj meg, minden oké lesz – és ezzel Kathy szorosan átölelt. Megnyugtató volt.

-          Remélem igazad lesz – elindulunk visszafelé.

-          Ne félj, itt leszek veled.

-          Tudom – mosolyogtam rá és megfogom a kezét.

***

-          Reggeltől zaklatott – enyhe fáziskéséssel válaszoltam Will kérdésére.

-          Nem mesélte, hogy mi történt?

-          Említett valamit, de… szerintem nem tudja feldolgozni, hogy a szülei semmibe veszik a bátyja halála óta – fogtam a fejem. Utáltam is emiatt Aaden szüleit. Sosem tudatosították, hogy két fiuk van. Nem vagyok szülő, de szerintem, ha egy családban két gyerek van, akkor mindkét gyerekre ugyanúgy kell figyelni.

-          Segítenünk kell neki – szólt közbe Lizzie. A homlokát ráncolta és rázta a fejét. Mindenkit megviselt egy kicsit Aaden kitörése.

-          Tudjuk Liz, csak arra kellene rájönni, hogyan – Will próbált nyugtatni bennünket, de nem igazán sikerült neki. Nyugtalan voltam. Rossz érzésem volt.

Senki nem szólt egy árva szót sem. Egy pillanatra elgondolkoztam, miért is borult ki ennyire Aaden. Megértem, hogy nincs jóban a szüleivel, de nem szabadna túlreagálnia. Beszélni fogok vele, amint a helyzet engedi.

-          Jönnek – tette a kezét a vállamra Lizzie, észrevette, hogy elgondolkoztam.

-          Most már jobb? – mosolyt erőltettem az arcomra. Per pillanat nem éreztem magam úgy, mint akinek mosolyognia kéne. Éreztem, hogy valami nincs rendben. És Kathy arca is ugyanezt árulta el. Kacsintott, amikor ballagott Aaden mögött, de ez nem az igazi kathys kacsintás volt. Nem volt benne élet.

-          Köszönöm kérdésed, Sid, valamivel jobb.

-          Most már ideje táncolni – mondta Kathy és elindult a bejárat felé, ahol akadályba ütközött. Ami azt illeti, elég nagy akadályba.

-          Hölgyeim, uraim, belépők? – a kidobó mogorván, mosoly nélkül, talán egy kissé összevont szemöldökkel pásztázott végig mindünket. Nem úgy nézett ki, mintha tetszettünk volna neki. Összenéztünk a srácokkal hirtelen senkinek nem jutott eszébe semmi. Azt vettem észre, hogy a kidobó csak engem néz. A szemébe néztem, de még akkor sem nézett másfelé. Egyértelműen a dekoltázsomat bámulta. Elindultam felé, de Liz megfogta a kezem, még mielőtt odaléphettem volna hozzá.

-          Majd én – intett Lizzie és bevetette bájos mosolyát – Nem hiszem, hogy nem vagyunk azon a listán kérem, nézze meg még egyszer – bőszen rebegtette szempilláit és mosolygott, de úgy tűnt, hogy ez nem használ. A nagydarab srác még mindig engem nézett és csóválta a fejét. Eszében sem volt minket beengedni. Ekkor megjelent egy csinos latin-amerikai fiú. Ránézett a srácra és összevonta a szemöldökét. A másik pillanatban már Liz ajkán csüngött.

-          Erre tessék – szólalt meg a srác, akinek a Taylor név díszelgett a pólóján. Eléggé rémisztő egy alak! Nem akartam ránézni, de mikor be akartam menni, egyszerűen elém állt. Nem engedett tovább. Lehunytam a szemem és arra gondoltam, mi a fene lesz ebből. Sóhajtottam és kérdő pillantást vetettem Taylorra. Mosolyt villantott felém. Nagyon szép, fehér fogai voltak.

-          Elnézést a kellemetlenségért, csak a munkámat végeztem – kért elnézést, és mintha egy kis pír jelent volna meg az arcán.

-          Semmi gond, megértem – mosolyogtam vissza. Ki gondolta volna, hogy egy ekkora ember képes elpirulni, mikor hozzászól egy lányhoz. viszont elég nagy bátorságra utal, hogy meg mert szólítani. Egy kis fehér cetlit húzott ki a zsebéből. A neve és a telefonszáma volt rajta. Elmosolyodtam. Nem vártam volna, hogy valaki megadja nekem a számát.

-          Van egy tollad? – kérdeztem a srácot.  Lerántotta a listája széléről a tollát és boldogan nekem adta. Kivettem a kezéből a listáját, és az alján, ahol volt üres hely, felírtam a nevem és a telefonszámom. Visszatettem a tollat a helyére és a lista végre a helyére került. Még egyszer utoljára rámosolyogtam Taylorra és bementem.

Még be sem léptem, Will rohant felém. Elkapott és egyenesen a táncparkett felé vette az irányt. Érdekesnek találtam az egészet, mert Will sosem szeretett táncolni. Vagy csak nagyon jól titkolta mindünk előtt.

Táncolás közben eszembe jutottak a tegnap esti események. Legalábbis egy részük, amikre emlékszem. És az álom… Nem tudom kiverni a fejemből. Annyira valóságos volt. Nagyon rég álmodtam Rickkel. Őszintén, nem is hiányzott, hogy újra felzaklasson. Határozottan jobban kezelem, mint a múltban, de még mindig nehéz. Lazán, de mégis a ritmusra megfelelően táncolok, mikor Will felkapott. Úgy kapaszkodtam a nyakába, mint egy kis majom. A többiek a pultnál ültek és röhögtek rajtunk. Will letett a legközelebbi szabad bárszékre a srácok mellett. Kapok egy tequilát és rögtön meg is iszom. Jöhet a következő is – gondoltam magamban. Ki sem kellett mondanom, kaptam a következő kört. Ugyanúgy a pohár fenekére néztem, mint az előbb. Még semmit sem láttam a klubból, ezért miután letettem a poharat megpördültem a székkel és körbenéztem. Rengetegen vannak. A pultnál rajtunk kívül csak pár ember ücsörög. Néztem a táncoló tömeget és eszembe jut, hogy egy rendes sráccal buliztam, aki… Mason?! Néztem bambán magam elé, de hirtelen Mason alakja rajzolódott ki előttem.  Amint eljutott a tudatomig, hogy ő az, a szívem mintha hevesebben vert volna. Nem tudtam mi ütött belém! Remek Sidney, büszke lehetsz magadra! – gondoltam.

-          Sidney, micsoda meglepetés! – lépett oda hozzám Mason.  Ha nem lennének fülei, a mosolya körbeérte volna a fejét.

-          Én is örvendek, Mason – mosolyogtam rá. Ahogy végigmértem, az inge alatt kirajzolódtak az izmai. Vonzódtam hozzá. De rettenetesen! Enyhén megharaptam a szám szélét és sóhajtottam. Láttam, hogy elmosolyodik, ezért visszamosolyogtam. Szerencsére a főleg hormonok irányította beszélgetést megszakította a szexi kreol fiú, akinek köszönhetően itt vagyunk.

-          Derek vagyok, örülök, hogy megismerhetlek titeket – kezet rázott a fiúkkal és átölelte Lizziet.

-          Aaden – bólintott és mintha mosolyra húzódott volna a szája.

-          William, örvendek – nyújtotta kezét Will és Derek pontos mása felé biccentett.

-          David – mosolygott az ikerpár másik tagja – Te Sidney vagy, ha nem tévedek, és csak te lehetsz Lizzie – üdvözölt bennünket és lenyomott az arcunkra két puszit.

-          Pontosan – mosolyogtam a fiúkra. Azon gondolkoztam, hogy vajon tegnap ismerték meg egymást, vagy már ismerték egymást azelőtt is, csak most csúcsosodott ki a dolog. Abban biztos vagyok, hogy Kathy csak tegnap találkozott Daviddel, már tudtam volna róla. Habár, a történtek után nem lehetek benne biztos.