Találkozások - Danielle (22.rész)

Az arcomat cirógatja a szél, repülök. Iszonyatosan hiányzott ez az érzés. Lenézek a tájra magam alatt, faluk, városok kivilágítva. Éjjel van, minden olyan nyugodt körülöttem. Mindig is imádtam az éjszakát, olyan csodálatos a csend és a sötétben rejtőző árnyak titokzatossága.

Lassan elérem a célomat, de érzem, hogy valami nincs rendben. Olyan, mintha egy ideje valaki követne. Rossz előérzetem van. Bár, ki lenne olyan merész, hogy megtámadjon engem?

Beérek New Yorkba, éppen Manhattan felett szállok, mikor egyszeriben megérzem, hogy ismét követnek. Engem nem fog valaki csak úgy megtorlás nélkül követni. Leszállok az Empire State Building tetején és körülnézek. Követőm nem lehet messze, így gyorsan ellenőrzöm, hogy az angyali erőm meg maradt-e.

Először is a szárnyaimat figyelem meg. Szerencsére minden maradt a régi, tudok belőlük páncélt húzni magam elé, ha kell, éles tőröket is tudok repíteni a segítségükkel. Ha megsebesülnék, bár ez lehetetlen, meg tudom magamat gyógyítani.

Megpróbálhatom majd megszállni a követőmet, bár arra egy normális angyalnak engedély kell. De hát hol vagyok én a normális angyaltól?! Olyan messze áll tőlem az az èletforma, mint pokol a mennytől.

Megérkezett, érzem a jelenlétét és hallom a szárnyai suhogását. Megfordulok és megfagy bennem a vér. Ismerem, olyan ismerős. A pokol vinné el. Ki is ez?

Sötét szárnyak, már majdnem beleolvadnak az éjszaka sötétjébe. Száját ismerős, gúnyos mosolyra húzza. Rájött, hogy nem ismerem fel. Régen láttam.

- Hát nem ismersz meg? – hangjából csak úgy csöpög a gúny. Ez tetszik. – Hát így kell, üdvözöli a rég nem látott apádat, lányom?

- Apám!- hát persze. Azael, az apám. Hogy nem emlékeztem rá?! Ugyanolyan sötét, érzelemmentes szemekkel tekint vissza rám, mint amiket én látok, ha tükörbe nézek.

- Látom sikerült elválnod Aeliana testétől. – szemei a szárnyaimra vándorolnak. Igen, a fekete színből tudja, hogy sikerült. – Örömmel tölt el, hogy nem kellett csalódnom benned, se nekem, se az Urunknak.

- Sosem kellett csalódnod bennem, apám.

- Tudom jól, hogy benned bízhatok Aeliana.

- Ne nevezz így! Aeliana a gyenge testvérem, az én nevem Danielle. Mostantól már semmi közöm ahhoz a némberhez. Most már csak a tervre kell koncentrálnom, hogy Lucifer urunk büszke lehessen rám és akkor nagy jutalomban lesz részem.

- Na, ez az én kislányom. Térjünk is a lényegre. Jól tudod, hogy a lányod kell ahhoz, hogy mi kerüljünk hatalomra. Ő lesz az első olyan öangyal, aki nem a bukottak közül való. Az ő ereiben a te véred csorgadozik, de nem szabad elfelejtened lányom, hogy a testvéred jósága és szeretete éppúgy benne van a kicsiben, mint a te gonoszságod és gyűlöleted. Hatnod kell rá, mint anya és el kell érned, hogy a rossz oldala legyen a meghatározó számára. Az erő, ami benne lakozik hihetetlen nagy. – Tudom, hogy igaza van. A lány,Gwen, egy ember és egy angyal gyermeke. Mérhetetlen nagy ereje van, még az Urunknál is erősebb, bár ezt nem hangoztatom a biztonság kedvéért.

- Mi az Urunk akarata? Hová vigyem a gyermeket, apám?

- A parancs az, hogy keresd meg és neveld őt. Urunk figyelni fogja fejlődését és majd, ha eljön az idő szólítani fog titeket. – Mennem kell, minél gyorsabban. – Menj, lányom, Hachamel elkísér és veled marad. Ő derítette ki merre van a lány. Siessetek. Majd találkozunk. – Ezzel a végszóval apám eltűnt és helyette a már említett Hachamel jelent meg.

- Üdvözöllek Aeliana! – Utálom ezt a nevet.

- Hello, vagyis én is üdvözöllek. S csak, hogy tisztázzuk a nevem Danielle, de nyugodtan hívjál csak Dannynek.

- Ahogy akarod, Danny. Most viszont siessünk, innen gyalog kell mennünk, hogy egyszerű embereknek nézzünk ki. Kövess. Gyorsan kell végeznünk feladatunk eme részével. – Szó nélkül követem őt. A feladatra koncentrálok.

Tudom, hogy ez egy nagy feladat. Lucifer először biztosan Michael arkangyalt akarja majd legyőzni Gwen segítségével. Miért? A képlet egyszerű. Anno, amikor Lucifer az Isten ellen fordult Michael volt az, aki lelökte őt a mennyből. Így jutott a pokolba. Attól a naptól kezdve tervezgette a bosszút. Magához szólította a bukott angyalokat, akiket szintén kidobtak a mennyből. Lucifer volt a legerősebb, mivel ő arkangyal volt, akárcsak Michale, Rafael és testvérkém drága szerelmetes Gabrielje.

Na, szóval, Luci cica lett a bukottak vezére. Születésemkor rátalált apámra, aki még nem volt száműzve a jók közöl, de már hezitált. Így Lucifer volt olyan kedves és segített neki a döntésben. Attól fogva apám lett a jobb keze. Tökéletes volt az Urunk számára, mivel apám is magas rangú angyal volt, az Uraságok közé tartozott, vagyis a tudás és a bölcsesség hírnökei közé.

Lucifer megbízta apámat azzal, hogy csábítson át engem a másik oldalra. Anyám ezt időben észrevette és eltűnt velem együtt apám közeléből. A mennyben apám nem tudott elérni engem, így anyám befolyása alatt Aeliana természete dominált. A tiszta lelkű, jóságos angyalé. Hányingerem van magamtól, ahogy erre emlékezem. Az évszázadok alatt el is feledkeztem apámról, mígnem egyszer a mennyország kapujához osztottak be és szembe találtam magam apámmal. Emlékezni kezdtem rá és arra, amit kiskoromban tanított. Tudtam, hogy rossz helyen vagyok.

Ekkor kezdtem változni, sok szörnyűséget követtem el, mígnem megtörtént a Gabriel-incidens, a büntetés és lám most itt vagyok.

Nagyon elméláztam, észre sem vettem, hogy megérkeztünk. Felnézek az épületre, amely mellett egy tábla hirdeti, hogy a hely a Grace Faith templom által patronált árvaház. Hát akkor itt lennénk.

Megriadok, csak most jut el az agyamig, hogy pár perc múlva anya leszek. Mit fogok én kezdeni egy gyerekkel? Egy 3 éves kis bőgőgéppel? Te jó ég! Ez egyáltalán nem jutott idáig eszembe. Persze, ha apám szavait jól értettem, akkor Hachamel személyében a lányom egy apát is kap. Mit fogok kezdeni egy pasival, megy egy gyerekkel?! Észreveszi, hogy hezitálok. Micsoda egy mocsok, hát nem kinevet?!

- Na, mi van angyalka? Csak nem parázol egy kislánytól? A lányodtól. A híres bukott angyal fél egy csöppségtől. – Röhög. Na, ezt még megbánod. Muszáj visszavágnom.

- Nem, dehogy. Miért is félnék? Ha már a bukott angyaloknál tarunk, hogyhogy te is közénk tartozol? A nagy Hachamel, a tájékozódás és a sors nagy angyala. Mi az, csak nem eltévedtél? Tudod, ami pár emelettel lejjebb van, az nem a menny. – Igen, nyeregben vagyok.

- Semmi közöd hozzá, Danielle. Gyerünk inkább, nem érünk rá vitatkozni.

Szó nélkül elindul és becsenget. Ott toporgok mellette, mígnem egy idős hölgy ajtót nyitott. Hachamel megmondja, neki kik vagyunk, és mit akarunk. Az anyóka bólint és beinvitál minket. Egy irodában ülünk egy nagy tölgyfaasztal előtt. A másik felén az intézet igazgatója, Mr. McGarreth foglal helyet. Hachamel elmagyarázza neki a szituációt, én csak csendben ülök és várok. Elmondja, neki, hogy én vagyok a kislány anyja, akit születése után örökbe adtam egy házaspárnak. Mint megtudtam, azért került vissza a kislány az árvaházba, mivelhogy a nevelőszülők szerint egy éves kora körül furcsán kezdett viselkedni. Szóval már akkor megmutatkozott az ereje.

Egyszer csak Hachamel előveszi a kicsi anyakönyvi kivonatát. Honnan a pokolból szerezte meg? Nem érdekel, csak legyünk már túl rajta. Úgy látom minden rendben. Az idős úr a lányért küldött valakit. Erre még nem készültem fel!

Pár perccel később hallom az ajtó nyikorgását. Hachamel rám néz, gúnyosan mosolyog és az ajtó felé fordul. Nagy levegő vétel után követem példáját. Felállok és megfordulok. Az ajtóban egy kis szőke angyalarcú lány áll. Nagy feketészöld szemeivel engem figyel. Nem ijed meg. Hirtelen elmosolyodik és elkezd futni felém. Nem tudom, mit tegyek, így csak leguggolok és várom, hogy hozzám érjen. Karjaim közé rohan, kis kezecskéivel átkarolja a nyakamat és a fülembe suttog: - Anyuci, tudtam, hogy eljössz értem. – ezután egy puszit nyomott az arcomra. Ekkor én teljesen lefagytam.