Macskajaj?! ( 5. rész)

Úgy érzem magam, mint akit sikeresen leütöttek egy baseball ütővel. Lassan kinyitottam a szemeimet. Homályosan láttam mindent. Nem emlékeztem, hogy a szobában lett volna baldachin. De ez olyan volt, mintha közvetlenül az arcomra terítették volna, de nem éreztem semmit. Elkezdtem sűrűn pislogni, de a tegnapi festék maradékát sikeresen belekentem a szemembe. Ekkor semmit sem láttam. Ki sem tudtam nyitni a szemem. Mérgesen rácsaptam ökölbe szorított kezeimmel a takaróra. Olyan voltam, mint egy óvodás, aki épp hiszti rohamot kap. A hátamon feküdtem pár percig, majd újra próbálkoztam. Végre sikerült kinyitnom a szemem, és láttam is. Sűrűn pislogtam. Álmos voltam, fájt a fejem… Tisztában voltam vele, hogy a tegnapi este utórengése, de már akkor tudtam, hogy határozottan megérte. Rég szórakoztam ilyen jól. Sokat ittam az este. Apró képek villantak fel. Például a Dj… a jó zene… AZ a csók. Egyre jobban emlékeztem Mason csókjára is. De főleg arra. Reggel láttam őt. Hova tűnhetett? Nem lehetek olyan peches, hogy kétszer egymás után olyan pasit fogok ki, aki eltűnik, mint a kámfor.  Úgyhogy nekem ne merjen senki (soha többé) azzal a szöveggel előállni, hogy meghalnék érted. Nem akartam az este történtekre gondolni, de az agyam máson sem kattogott, csak azon a csókon. Én meg mint a gyáva nyúl elmenekültem ahelyett, hogy megfogtam volna a nyakát és még erősebben csókoltam volna. Esetleg, ott helyben letéphettem volna róla az inget, és… Gratulálok kisanyám, megcsináltad! Most már ne siránkozz nekem! – hallottam a hangot a fejemben. Sebezhetőnek éreztem magam.  Sőt, megsebzettnek. Mintha, átment volna rajtam egy úthenger. Egy szaros úthenger. Még a szagom is olyan. Sőt… sokkal-sokkal rosszabb.

-          Sid! – ugrott rám Lizzie és a göndör fürtjei a számba lógtak.

-          Mi a pi…? Szállj le rólam, hányni fogok! – egy jól irányzott, de nem túl erős rúgással tettem róla, hogy Lizzie minél előbb hagyjon elegendő mennyiségű oxigénhez jutni.

-          Okés, én csak arról akartam neked beszámolni… - kezdi csavargatni egyik tincsét a jobb mutatóujjával.

-          Hogy dél van, ideje ebédelni! Te meg bűzlesz, mint egy görény! – vág közbe Kathy.

-          Jó, csajok… Azt felejtsétek el, hogy én enni fogok. Hacsak, nem akarjátok látni, hogy tegnap mit ettem.

-          Elég, ha csak elmondod – mondta Kathy és a kezét maga elé helyezte úgy, hogy a tenyere pont eltakarta az arcomat, ha becsukta az egyik szemét.

-          Fuj, fürödj már meg! – Liz befogta az orrát és orrhangon tovább kezdett beszélni. Összenéztünk Kathyvel és elkezdtünk röhögni, mert egyikünk sem értette, mit motyog Liz.

-          Te kis álszent! – hozzávágtam Lizziehez a párnát és nevetve folytattam – ne nekem akard bemeséli, hogy még sosem voltál büdös. Másnaposan. A piától – mindhárman nevettünk. Hirtelen megcsörrent a telefon. Egymásra néztünk. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a mobilom csörög, vagy a szobában levő telefon.

-          Te vedd fel azt! – adtam ki a parancsot a csajoknak. Lizzie odament a fali telefonhoz. Felvette. Egy pillanat múlva újra hallottuk a csörgést. Amilyen gyorsan csak lehetett, elkezdtük keresni a telefont. Kathy kezében fogta a törött iPhone-omat. Nem hittem a szememnek. Egyszer rúgtam be rendesen, akkor is tönkretettem valamit. Mea neve jelent meg a képernyőn.

-          Sid? Élsz még?

-          Szia. Igen, minden ok. Kicsit másnapos vagyok, de… kibírom.

-          Örülök neki. Meddig vagy a városban?

-          Ő… jó kérdés. Egy hét? – rápislantok a csajokra, rázzák a fejüket – Talán kettő, nem tudom – mosolyognak mindketten és elégedetten bólogatnak.

-          Fantasztikus – hallottam Mea hangján valami titokzatosságot.

-          Mikor találkozunk legközelebb?

-          Ő… igen… erről akartam veled beszélni…

-          Ne szívass már te is! – elnevette magát. Szívből jövő nevetés volt.

-          Nem akarlak szívatni. Jövő szombaton lesz az eljegyzési partim. Szeretném, ha eljönnél.

-          De drága vagy, ott leszek.

-          Nyolcra. NE késs! – és ezzel lerakta a telefont. Megráztam a fejem azzal a reménnyel, hogy kitisztul egy kicsit. Leteszem a törött telefonomat az éjjeli szekrényre és rárogyok az ágyra. A tegnapi ruha van rajtam.  Elég kényelmes, csak… nem alvásra. A tekintetem a kanapéra tévedt. A kanapé szélén egy férfi zakó. Elmosolyodtam. Sóhajtottam egyet, és a lányokra mosolyogtam:

-          Kinek, milyen kalandja volt az éjjel? Kezdhettek mesélni! Most már észhez tértem, talán fel is fogom, amit mondotok - erre a lányok elkezdtek összefüggéstelenül két különböző szöveget darálni.

-          Basszus! Egyszerre csak egy!

-          Lehet még az is túl sok információ lesz számára – Kathy oldalba bökte Lizziet és elkezdtek nevetni. Összeráncoltam a szemöldököm, majd ismét elmosolyodtam.

-          Jó akkor én kezdem – mondja Lizzie és levegővétel nélkül folytatja is – Volt ott ez a srác a pultnál. Táncoltunk, elvoltunk. Aztán reggel egy cetlit találtam magam mellett az ágyon egy vörös rózsával. A cetlin ez a felirat állt: Életem legvadabb éjszakáját tölthettem veled. Köszönöm. Szeretném, ha este találkoznánk a Grande Salsa nevű helyen. Hivatkozz rám. David. Ennyi… - úgy elhadarta, hogy kellett pár másodperc, hogy átgondoljam mit is mondott.

-          Látod, mondtam, hogy sok lesz neki – megint elkezdtek röhögni.

-          Spanyol a srác, mi? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel. Ekkor ébredtem fel igazán.

-          Igen. – válaszolta nyugodt hangon. Ekkor még nem sejtette, hogy nem csípem a spanyolokat.

-          Hú, és elmész? – kérdeztem csodálkozva.

-          Mi bajod van a spanyolokkal?

-          Yo tengo nada problema – hazudtam. Csak azért utáltam a spanyolokat, mert a gimiben spanyolt kellett volna tanulnom és utáltam.

-          Még szép, hogy megyünk – kiöltötte Lizzie a nyelvét. Egy pillanatig nyugodtan ült a másikban pedig a szemét forgatta és megszólalt:

-          Te rasszista!

-          Ha ha! Én nem vagyok rasszista, és nincsenek…

-          DE vannak! – vág a szavamba Kathy – a fekákat is lenézed.

-          Hadd döntsem el, hogy kit nézek le, jó? Veled fogom kezdeni – felpattantam az ágyról és nevetve Kathyhez vágtam a legközelebbi díszpárnát.

-          Igazán? Te kis szemét – dobta felém, de elléptem a repülő párna elől és így Aadent találta el.

-          Melyik ribi volt? – kérdezte pajkosan és rám nézett, miközben úgy álltam a fürdőszoba ajtajában, mint egy jól nevelt kislány. Feltettem a kezeimet jelezve, hogy ezt most nem én követtem el – Tudtam! – kiáltotta és Kathy felé hajította a párnát – Tudtam, hogy csak te lehetsz olyan béna, hogy még Sidet se találod el.

-          Ugyan már, jobban kosarazok, mint te! – vágott vissza Kathy. Aaden nem tudta mit szóljon, tudta, hogy sajnos Kathynek igaza van. A kosárlabda nem tartozott az erősségei közé. Láttam az arcán valamit, de nem tudtam eldönteni, hogy mi is az. Rátettem a kezem a vállára és a fejemmel biccentettem az ágy felé. Tudta, hogy azt akarom mondani, hogy üljön le közénk.

-          Sid, de Kathy rövid sztoriját még nem hallottad! – ujjongott Liz. Ránéztem Kathyre és vártam, mikor kezdi már el a mondanivalóját.

-          Hát, az úgy volt, hogy Aadennel beszélgettünk…

-          Tudtam, hogy szórakoztok velem! Megint szexeltetek!

-          Dehogy szexeltünk! – összevonta két szemöldökét és fancsali képet vágott – Bocs cicám, jó nő vagy. Csak… ne kelljen magyaráznom! – Kathy zabos pillantást vetett Aaden felé, majd úgy tett, mintha ezt meg sem hallotta volna:

-          Ne szakíts félbe! Na, szóval, Aadennel beszélgettünk – ismét rápillantott. Ha villámot tudott volna szórni a szeme, Aaden már rég megsült volna. Nyelt egyet és mosolyogva folytatta a sztoriját - és odajött egy csini srác.  Szerintem ezt te is láttad. Elmentem vele táncolni. Iszogattunk. Becsíptünk. Aztán felhívtam a szobámba és gyakoroltunk egy kis lepedőakrobatikát!

-          Na, ne mondd! – mondta Aaden gúnyosan és összeráncolta a száját.

-          Ez igen, Kathy, elismerésem! – nevettem Kathyre és ő nagyon jól tudta, mire gondolok.

-          Nem, csajszik! Nem teregetünk LA-ben szennyest! – eközben felmutatta a bal mutató ujját, és azzal is jelezte, hogy nem fog többet mondani - Majd mindent a maga idejében. És ráadás! Írtam neki SMS-t, hogy találkozzunk a Grande Salsa nevű helyen, úgyhogy mehetünk együtt.

-          És velem mi lesz? Nehogy azt gondoljátok, itt fogok rohadni egész este! – néztem tettetett kétségbeeséssel Kathyre.

-          Nehogy azt gondold, hogy itt hagyunk majd téged rohadni, ebben a szobában – mondta nevetve Kathy.

-          Jössz velünk! Majd én kezelésbe veszlek! – Liz huncut mosollyal jelezte, mik a szándékai velem.

-          Neeeeee! Isten ments! El tudok készülni egyedül is, köszönöm – mondtam halvány mosollyal - Másnapos vagyok és este még bulizni akartok?

-          Egyszer élsz, Sid! – mondja Aaden.

-           Ez meg egy elcseszett Becks reklám – nevetett Will és ledobta magát az ágyra, nem zavartatta magát, hogy félig rajtam ül, szemrebbenés nélkül folytatta a rizsáját: Olyan szag van itt, mintha összeengedtek volna… hmm… görényeket – fancsali arcot vágott és erre mindenki, igen, még én is, nevetésben tört ki.

-          Oké, megyek és letusolok – ugortam fel az ágyból, mintha eddig tűkön ültem volna.

-          Ezt a ruhát is ideje lecserélni! – kiáltott Aaden és kiöltötte rám a nyelvét.

-          Megyek én is – mondta Will, és tényleg elindult felém.

-          Persze, még mit nem Casanova – nevettem felé, és mielőtt utolérhetett volna, kulcsra zártam előtte az ajtót – na, ezen gyere át, ha tudsz.

-          Megoldjam cicus?

-          Isten ments! – kiáltottam, egy pillanatig attól félve, hogy betörik az ajtót.

-          Még van… 3 órád, aztán indulunk, addigra készülj el – szólt utánam Lizzie.  Az igazat megvallva nem volt túl nagy kedvem a bulizáshoz.  

Beugortam a zuhany alá, azon gondolkoztam, ami az este történt. Tény, hogy Rick nagyon hiányzik nekem. De ő nem fog hozzám visszajönni. Arra várhatnék egész életemben. Azt ígérte, mindig velem marad. Részben igaza volt. Mindig itt lesz velem, a szívemben. De a tudat, hogy soha többé nem ölelhetem magamhoz, nem csókolhatom a száját, nem érezhetem bőrét a sajátomon, megőrjít. Nem teljesen, mert viszonylag elég „józan” vagyok, de… szó szót követ, hiányzik. Hiányozni is fog. Még egy olyat, mint Rick nem találok. Tudom, lesz, aki majd boldoggá tesz. Egész biztosan. Remélem, nincs is olyan messze az a lap a sors nagy könyvében, mert már belefáradtam az örökös harcba a szomorúsággal. Meg kell keresnem magamban azt az elveszett énem, aki szeret bulizni, élvezi az életet és nem rágódik a múlton. Örülnöm kellene annak, amim van. Van hat nagyszerű barátom, akik mindig mindenben mellettem állnak. MINDENBEN!

-          Sidney! Told ki a formás popódat a zuhany alól! – hallottam Aaden hangját.

-          Egy pillanat és megyek! – szóltam vissza és átfutott az agyamon az a gondolat, miért is nem beszél Aaden a szüleivel évek óta? Gondoltam majd megkérdezem tőle. Meghúztam rendesen a fürdőköpenyem kötőjét, nehogy leessen, mint a múltkor. Érdekes szitu volt az tuti! Kiballagtam Aadenhez.

-          Végre!

-          Mi az? Mi ütött beléd? Sok volt a kávé?

-          Nem Sidney! Apámmal találkoztam a kávézó előtt. Hozni akartam egy kávét neked, mert másnaposság ellen a kávé a legjobb gyógyszer…

-          Azt tudom… - forgattam a szemeim, majd észbe kaptam mit is mondott Aaden -  Apáddal? Mit keres ő itt?

-          Nem beszéltem vele. Sőt, úgy osontam ki, még véletlenül se vehessen észre.

-          Aaden! Miért zaklatott fel ez téged ennyire? És mit keres ő LA-ben?

-          Az a bajom ezzel az egésszel, hogy a történtek után is képesek a saját fejük után menni és mindenért téged hibáztatni. A baleset előtt sem volt rózsás a viszonyunk, utána meg… ne kelljen részleteznem!

-          Aaden! – sóhajtottam. Nem válaszolt a kérdésemre, ebből tudtam, hogy elég nagy a baj - Én vagyok az a személy, akinek nem kell bemutatnod a szüleidet. Pontosan tudom, miről beszélsz!

-           Évek óta az egyik legjobb barátom vagy, Sid! Szavak nélkül is meg tudjuk érteni egymást. De ezt nehéz lenne szavak nélkül elmagyarázni. Majd ha rájövök, hogyan is kell ilyesféle dolgot elmondani, akkor majd szólok – elmosolyodott és kiment a szobából. Aaden megőrült! Nem értem a mostani kitöréseit, de inkább nem is szeretném megérteni. Az azt jelentené, hogy én is megőrültem. Volt az életemben egy olyan szakasz, amikor tényleg az őrület szélén álltam, de ez a pár idióta, akiket a barátaimnak hívok, lerángattak a szakadék széléről. Azt hiszem, most én jövök… Segítenem kell Aadennek, hogy ne sikerüljön saját magát az őrületbe kergetnie. Tudom, hogy neki is hiányzik a bátyja, és látom rajta, hogy még mindig bántja, hogy a családja nem is vesz róla tudomást. De neki is el kell fogadnia, és tovább kell lépnie.

***

-          Helló, egy presszó kávét és egy lattét kérnék elvitelre!

-          Kártyával, vagy kézpénzzel fizetsz?

-          Kártyával azt hiszem – próbáltam viccelődni, de a csaj olyan bunkó, hogy máris folytattam:  - Igen, egész biztos, hogy kártyával fizetek.

-          Még ma ide tudnád adni a kártyádat? Ha nem látnád kint áll a sor! – szót fogadtam neki, nehogy elverje a popómat. Most nem élvezném. Vagy rosszabb! Rám is küldheti a Los Angeles-i maffiát.

-          Igen is! Tessék! – nyújtottam felé a kártyámat.

-          Köszönöm! Egészségedre. Viszlát!

Ez a csaj sem a türelméről és a nyugodtságáról lehet híres. Ennyire bunkónak lenni… Ilyen ember nem is dolgozhatna a vendéglátóiparban! Te jó ég! Az ott az apám? Mit keres ő LA -ben?  Kisurranok, nehogy meglásson! Nem akarok vele beszélgetni. Még nem.

Szerencsém van, nem látott meg. Leülök ide és… ó te szent ég! Ez nem lehet! Mennyire hasonlít az a pasi Rickre!  NEEEEEM LEHET IGAZ! Ez Rick! Ugyanott van az anyajegy is… Eltitkolták előlem! Eltitkolták mindenki elől… hagyták, hogy úgy éljünk egészen mostanáig, hogy nem tudjuk a színtiszta igazságot! El kell mondanom Sidnek. De nem mondhatom el neki… Ki tudja, hogy érintené… De, ha megtudná, hogy tudtam és nem mondtam el neki… Évek óta barátok vagyunk, rohanok is hozzá. Remélem, egy autó sem akar pont erre kanyarodni, mert akkor végem! Most abban bízok, a liftnél sem kell várakozni és Sid nem fekszik a kádban… Gyerüüünk! Áááá! Nem érdekel, berontok, csak nem fog mezítelenül a tükör előtt álldogálni.  Nem vallana rá…

-          Sidney! Told ki a formás popódat a zuhany alól! – kiáltottam, és rögtön hallottam is a választ:

-          Egy pillanat és megyek! – istenem Sidney gyere már. Mi tart ilyen sokáig??

-          Végre!

-          Mi az? Mi ütött beléd? Sok volt a kávé? – értetlenkedett Sid.

-          Nem Sidney! Apámmal találkoztam a kávézó előtt. Hozni akartam egy kávét neked, mert másnaposság ellen a kávé a legjobb gyógyszer…

-          Azt tudom…  - forgatta a szemeit és egy kis hatásszünet után ismét értetlenkedni kezdett: Apáddal? Mit keres ő itt?

-          Nem beszéltem vele. Sőt, úgy osontam ki, még véletlenül se vehessen észre.

-          Aaden! Miért zaklatott fel ez téged ennyire? ÉS mit keres ő LA-ben?

-          Az a bajom ezzel az egésszel, hogy a történtek után is képesek a saját fejük után menni és mindenért téged hibáztatni. A baleset előtt sem volt rózsás a viszonyunk, utána meg… ne kelljen részleteznem! – nem válaszoltam a kérdésére. Nem tudtam, hogy mondjam el neki, hogy a halott bátyámat láttam a gyökér apámmal.

-          Aaden! – sóhajtott. Nem reagált arra, hogy figyelmen kívül hagytam a kérdését, és teljesen mást mondtam - Én vagyok az a személy, akinek nem kell bemutatnod a szüleidet. Pontosan tudom, miről beszélsz!

-          Évek óta az egyik legjobb barátom vagy, Sid! Szavak nélkül is meg tudjuk érteni egymást. De ezt nehéz lenne szavak nélkül elmagyarázni. Majd ha rájövök, hogyan is kell ilyesféle dolgot elmondani, akkor majd szólok – meggondoltam magam. Nem rontom el Sid nyarát. Majd talán a nyár végén… Megfordulok és kiviharzok az ajtón…

Vad parti (4. rész)

Hosszú ideje először éreztem magam igazán jól. Határozottan élveztem a zenét, a táncot, pont úgy, mint rég. Na, jó, teljesen nem ugyan az, de… nagyon hasonlít. És tetszik.  Azt hiszem, tényleg eljött az ideje, hogy tovább lépjek. Tudom, hogy Rick is ezt akarná.

-          Te vagy Sidney Smith, nem igaz? Emlékszem rád a két évvel ezelőtti Amazing Dance nevű rendezvényen kaptál nemzetközi elismerést a tehetségedért. Ne haragudj a faragatlanságomért, Mason MCKinley vagyok, ott…

-          Már régóta Sidney Carter – mosolyogtam rá, szerintem azt gondolja, totál bekattantam. Nem számít, azért folytatom: - Emlékszem rád. Ott voltál a zsűriben, az AD Smith táncverseny zsűrijében.

-          Irigyeltelek is, amiért rólad neveztek el egy táncversenyt. Igaz, hogy megmaradt az Amazing Dance név is benne, amit mellesleg én találtam ki, igaz, csak rövidítve, de ez is valami.

-          Kérlek… Ha csak… hmm… a képembe szeretnéd dörgölni, hogy lepipáltalak, kihívlak egy táncversenyre. Aki győz, meghívja a másikat egy italra.

-          Ezt nevezem. Gyerünk.

***

-          Látjátok Sidet?

-          Táncol egy idegen pasival – ujjongott Lizzie.

-          Annyira nem idegen neki – vigyorgott gonoszan Kathy. – A srác már akkor bele volt zúgva Sidbe, mikor Sid karrierje csúcsán állt és elneveztek róla valami versenyt is.

-          Áh, igen, benne volt a zsűriben, már én is emlékszem – tette hozzá Will.

-          Nem mert nyomulni Sidre, aztán amikor már majdnem odament hozzá, Rick megelőzte.

-          Jaj, Aaden. Ne legyél gonosz – mondta Lizzie és oldalba bökte Aadent. – Már akkor is épp eleget emlegettétek azt a jelenetet. Nekem is nagyon tetszett, akkor, de most más a helyzet.

-          Ja. Rick „lelépett” és itt hagyott nekünk egy Ribanc Sidneyt – mérgelődött Kathy.

El sem telt két perc, miután Kathy szépen leribancozott, odament hozzá egy elég dögös srác. A nyakamat rá, hogy Aaden keze van a dologban.

-          Szia. Nincs kedved táncolni?

-          Szia. Nincs-e? Veled? Hmm… irány a táncparkett!

Hát igen. Ez az én barátnőm alkohol hatása alatt. Legalább 20 éve ismerem Kathyt. Nem mehettünk el a nélkül bulizni, hogy ne ivott volna egy keveset előtte. Nem szeret ismeretlen emberek társaságában lenni. Elég félénk a maga módján, de a szája az annál nagyobb.  Ha megismer valaki, és nem tetszik neki az illető, nem fogja magát törni, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. 

***

Lizzie is rátalál ma a szőke hercegére fehér lovon, és biztos vagyok benne, hogy a fiúk is találnak valakit maguknak. Ahogy őket ismerem… Csak egy kis bibi van… Willnek barátnője van. De én nem szólok bele. Mindenki azt csinál, amit akar, úgy éli az életét, ahogy akarja. Majd úgyis rájön, ha valamit nem jól csinált. Ilyet az ember megérzi. Félrebeszélek! Már abba a pillanatban tudja, ha hibázott.

Jó kis hely ez. A DJ király, a lehető legjobb számokat játssza. Mason is elég jól táncol, ahhoz képest, hogy alig látok. Elismerem, sok volt a pia. De hát meg kell ünnepelni, ha az ember betölti a 21. életévét. Mason egyre közelebb táncolja magát hozzám. Szinte nincs is közöttünk semmi, a ruhákat leszámítva, persze. Közben leselkedek körbe is, hogy merre lehetnek a lányok. Nettit és Meát látom radarozni a pultnál. Úgy látom, jól érzik magukat és rajtam nevetnek. De nem számít, majd visszaadom nekik, kamatostul! Mason észrevette, hogy elfordítottam a fejem és alig hallhatóan a fülembe ordít:

-          Keresel valakit?

-          Nem, csak odapillantottam, hogy a lányok élnek-e még – bólintott egyet és táncoltunk tovább. Egyik pillanatban megfogtam a kezét és közelebb táncoltam hozzá. Bejön nekem ez a pasi. Belenéztem a szemébe, de amint észbe kaptam, hogy mit is csinálok, hátráltam. Nem voltam elég gyors. Mason nem hagyta, hogy elmenjek, elkapta a derekam és… a szája rátapadt az enyémre és veszettül csókolta. Nem tudtam nem viszonozni. A nyelve lassan, érzékien az enyémhez simult. Egyik kezével az arcomat fogta, másik a derekamon pihent. Mikor megérezte, hogy szabadulni akarok szoros öleléséből, a kezével, mellyel addig az arcomat simogatta, beletúrt a hajamba és ölelését szorosabbra fogta. A légzésem felgyorsult, az ereimben száguldozott a vér, a szívem kalapált, már-már azt hittem szívrohamot kapok. Addig kell leállnom, míg el nem vesztem a fejem. Véglegesen. Mikor másodszor próbáltam meg elmenekülni tőle, elengedett. Egy lépéssel hátrább léptem. Ránéztem. Megláttam a vággyal teli kék szempárt és elszégyelltem magam. Még nem vagyok kész erre. Még nem.

-          Valami baj van? – kérdezi tágra nyílt szemekkel.

-          Ne haragudj, csak ki kell mennem a mosdóba – sarkon fordulok, de mielőtt a mosdóba mennék, a pultnál legurítom Mea és Netti megmaradt tequiláját. Rájuk nézek és hang nélkül ezt mondom : MEGHALOK! Nekik nem is kellett több, jöttek utánam a WC-be.

-          Kitekerem a nyakad! – rontott be Mea kissé kiakadva.

-          Jó volt nézni, hogy végre kikapcsolódsz – Netti sem hagyta szó nélkül. Csalódottságot éreztem a hangjából.

-          Én… ezt… nem… - mondtam lassan, rekedtes hangon. Nem mertem tovább mondani, féltem, hogy úrrá lesz rajtam a sírás.

-          Oké, értjük. De… - Mea nyitotta a száját és szokásához híven, nem is hagyta Nettit befejeznie mondatát.

-          Sid, az Isten szerelmére! Felnőtt nő vagy, aki gyerekként ment férjhez és nem bír túllépni a gyerekkori szerelmén. Ezt így nem lehet.

-          Jó, elég a fejmosásból. Mehetünk – szipogtam és mélyeket lélegeztem. Kicsit megmostam az arcomat, felfrissítettem magam. Megtöröltem a nedves arcom, majd egy kis púdert vittem fel az arcomra, ne csillogjon annyira a bőröm. Bevágtam magam mögött az ajtót és a pult felé vettem az irányt, ahol Mason ücsörgött. Leültem mellé és kértem egy dupla whisky-t. A pultos srác gyorsan reagált a kérésemre, pár másodperc múlva előttem hevert a pohár. Sóhajtottam egyet, megfogtam a poharat és a fenekére néztem. Mikor lenyeltem, lehunytam a szemem. Vártam. Miután kinyitottam a szemem ránéztem Masonre:  

-          Ne haragudj. Ez… csak simán… bonyolult…

-          Ezt a szót ismerem – kortyolt egyet az italából.

-          Még egy kört légy szi’! Az új barátomnak is – biccentettem és halvány mosolyt villantottam Mason felé.

-          A következőt én állom – mondja monoton hangon. Nem értem, miért akadnak ki a pasik, ha a csajok akarnak fizetni valamit. Pedig még csak nem is randizunk!

Csak ültünk némán egymás mellett. Annyira kínos volt. Kóvályog a fejem.  Leugortam a bárszékről és majdnem orra buktam. Szerencsére Mason ott volt, és elkapott. Nagyon szégyelltem magam. Több mindenért is. Lazán ült a bárszéken. Még mindig fogta a kezem. Várta, hogy felegyenesedjek, de nem ment. Óvatosan felemeltem a fejem, félve ránéztem. Arca semmitmondóan merev volt. Viszonozta a pillantásom. Ekkor erőt vettem magamon és megszólaltam:

-          Mason, nem akarsz egy kicsit kimenni?

-          Ó, a nagy táncos csaj elfáradt – próbált viccelődni Mason.

-          Nem egészen. Tudod, ma vagy tegnap, vagy nem tudom, szülinapom van, vagy volt és… hát, hogy finoman fogalmazzak, becsíptem.

-          Mondták már neked, hogy cuki vagy részegen?

-          Nem vagyok részeg, kikérem magamnak!

-          Elnézést kis asszony. Kikísérhetem a szabad levegőre?

-          És még, engem tetszett részegen cukinak nevezni. Vagy cuki részegnek. Mindegy – és akaratlanul is elnevettem magam.

-          Akkor most ki is a részeg?

-          Szerintem… Én! – ismét önkénytelen nevetésben törtem ki. Nem tudom, mi van velem ilyenkor, de esküszöm, sokkal jobban szeretem magam józanul. Igaz, ilyenkor sokkal lazább vagyok és tudom kezelni az ilyen helyzeteket, de kezdem érezni, hogy olykor-olykor meginog alattam a talaj. Ha Mason erős, férfias keze nem fogná át a derekamat, valószínűleg a padlón hevernék, és nem bírnék megmozdulni. A lábamat kikezdte a cipőm, a sminkem tönkrement…

-          Sidney?

-          Tessék…

-          Szeretnék mondani neked valamit.

-          Hallgatlak.

-          Azért merem neked elmondani, mert reménykedek benne, hogy holnapra elfelejted.

-          Még mindig nem értek semmit – semmit sem tanulva az előbbiből incselkedve elindultam a part felé.  Elhagytam a cipőm, nem volt rá szükségem. A homok lágyan cirógatta a talpamat, a lágy szellő a hajamba kapott. Lassan engedtem szét a hajam, a hullámos tincsek egyenként omlottak a vállamra. Élveztem, ahogy a szellő simogatja arcomat, s idő közben elfelejtettem, miért is vagyok itt. Hallok egy hangot, de nem tudom kivenni, hogy mit is mond. Még érzem, hogy már a bokámat is finomat csapkodják a tenger hullámai.  Megállok. Hirtelen képek villannak fel, érzem, hogy nem érzem.

-          Sidney, jól vagy?  - kérdi kissé aggodalmasan Mason.

-          Jól! Vagyis… nem igazán!

-          Melyik hotelben szálltatok meg?

-          Az Arizonában.

-          Visszaviszlek.

-          Ne, még ne. Hadd élvezzem a pillanatot még egy kicsit. És különben is, mondani akartál valamit.

-          Sidney – suttogja lágyan a nevemet. – Tudnod kell valamit! – megfordulok és Ricket látom. Nem hiszem el. A szívem majd kiugrik a helyéről. Nem bírom, nem teheti ezt velem. El fogok ájulni.
A parton fekszem egy pokrócon. A gyűrűm a helyén van. Esküdni mertem volna, hogy levettem, mielőtt elindultam volna bulizni. Fel akarok kelni, de egy kéz megállít. Ismerős a tapintása.  Azt sem tudom, hol vagyok, fáj a fejem.

-          Sid, szívem.

-          Hol vagyok? Rick?

-          Sid, ne add fel! Ne hagyd el azt a fantasztikus énedet, akit én is elhagytam. Ha tudtam volna mit fog történni, elvittelek volna Párizsba, csak ne történt volna velünk ilyen. Annyira hiányzol.

-          Szeretlek Rick – végigsimítom a kezem ránctalan, merev arcán. Eszembe jut minden emlék, minden fájdalmas perc, amit nélküle kell átélnem. Hiába gondolom azt magamról, hogy erős vagyok, hiába hazudok magamnak, hogy túl vagyok rajta, a szívemnek nem tudok hazudni. Nem tudom megváltoztatni az érzéseimet.

-          Én is szeretlek Sidney!

-          De hisz meghaltál, elhagytál… nem számoltál azzal, hogy a mostani megjelenésed felkavarja az életemet, újra! Nem hiszem el, hogy ezt teszed velem!

-          Sidney! Fel kell kavarnom az életed. Sosem tudhatod, mikor, hol, kivel találkozol.

-          Sidney! Jól vagy?

-          Hol vagyok? Mason?

-          Igen, miért, kire számítottál? – mosolyog kisfiúsan.

-          Ne haragudj…

-          Semmi baj, és hogy válaszoljak a kérdésedre, visszahoztalak a hotelbe.

-          Uram Isten! Mondd azt, hogy nem másztam rád.

-          Jaj dehogy is! Kint voltunk a parton, felém fordultál, beszéltem hozzád és elájultál. Aztán hívtam egy taxit és elhoztalak ide. A kanapén aludtam. Biztos akartam lenni, hogy nincs bajod. De most ha nem haragszol, mennék.

-          Mason! Most komolyan? Hol van LA-ben a leghomokosabb tengerpart?

-          Sidney! – elkezd nevetni és fülig érő mosollyal folytatja – Ilyen felmérésről még nem is hallottam.

-          Mindegy. Nagyon szépen köszönöm!

-           Mégis mit?

-          Azt, hogy hazahoztál. Találkozunk még? – rám néz, kacsint egyet és elindul az ajtó felé. Vissza sem néz, de hozzáteszi:

-          Viszlát Sidney!

Döbbenet (3. rész)

Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy én ezt akarom.  Megint úgy fogok kinézni, mint egy sikkes modell, aki most lépett le a kifutóról. Nem.  De Lizziet nem lehet ilyen téren megállítani. Hiába. Látni az arcán sminkelés közben, hogy mennyire szereti azt, amit csinál. Teljesen odavan érte. Pont úgy, ahogy én szerettem táncolni, mielőtt Rick elment. Igen, hivatásos táncos voltam, de annak az időnek most már vége. Azóta pincérnőként keresem a kenyeremet. Nem a legjobban jövedelmező állás, de még egy ideig megfelel.

-          Sidney!  - szól Lizzie, de az érdekes hangsúly megrémít.

-          Sidney! Jössz már??? El akarsz késni, vagy mi?

-          Megyek már, ne aggódj annyit. Árt a szépségednek – elindultam a sminkasztalhoz és ledobtam magam, azzal a gondolattal: Essünk túl rajta. Míg Lizzie az én sminkemen dolgozott, a srácok beszélgettek. Mivel a főnök nem engedte, hogy sminkelés közben beszéljek, én ebből szépen kimaradtam.

-          Én ezen már szerencsére túl vagyok – szólalt meg Kathy.

-          Nekünk pedig szerencsére smink nem kell. Max ha Will úgy dönt, hogy homokos lesz!

-          Hahaha, nem tudom kinek nincs most barátnője? Ja, hoppá, mindkettőnknek van.

-          Hát Will, ez a poén visszafelé sült el, mert abszolút nem volt vicces – jelentette ki egyértelműen Kathy.  És ahogy azzal a tipikus bunkósággal mondta, olyan töltetet adott a mondatnak, hogy annak ellenére, nem akartam ujjat húzni Lizzievel, még én is elnevettem magam.

-          Oké Kathy, ha harc, hát legyen harc – és nyúlt Will a habos sütiért, hogy belenyomja Kathy arcába, de ekkor Lizzie közéjük állt:

-          Ebből elég! Te, ha megpróbálod elcseszni a sminkjét, letépem a fejed!  És te! – fordul Katherine felé - Ha megpróbálod elcseszni a sminked, Will mellé fogunk temetni!

-          Lizzie, nem gondolod, hogy…

-          Nem, nem veszem halálosan komolyan. Csak egy kicsit. De sokat dolgoztam vele, ezért tessék megbecsülni a munkámat. Sid, te pedig mehetsz öltözni. És ajánlom, azt a fehér Versace ruhát vedd fel, mert ha nem téged is eláslak e mellé a két idióta mellé, akik nem becsülik a dolgozó munkásembert – ránéztem Lizziere a na-ezt-tuti-nem-gondolod-komolyan arckifejezésemmel, de nem merek nevetni. Amint látja, hogy egy kicsit túlzásba esett, zavart nevetésben tört ki. 

-           Legyél bombázó, irány hódítani! – csapott a fenekemre Will.

-          Ó, Sid, el sem hiszem, hogy az elmúlt két év alatt egyáltalán nem volt szexuális kapcsolatod senkivel! – szállt be Netti is a szívatásba.

-          Na, jó… me…

-          De siess, mindenki készen van már, csak te nem. Indulni akarunk minél előbb – jelenti ki Mea és összevonja a szemöldökét.

-          Induljatok el, két perc és megyek.

-          Hahaha, lent megvárunk – mondja Aaden.

A hajam jó, a sminkem extravagáns a saját stílusomhoz képest, de most egyszer kibírom. A ruhám pedig annyira gyönyörű, nem is tudom, miért nem ebben akartam elmenni. A cipőmről ne is beszéljünk. Egy nagyon különleges darab, Ricktől kaptam az első teltházas fellépésünk után. Egy eredeti ezüst Jimmy Choo szandál. Nagyon kevésszer volt rajtam, az utolsó szülinapomon viseltem először és utoljára. Eddig a pillanatig. A mindenségét! De dögös vagyok!

-          Sidney! Letelt a fél óra! – szól be az ajtóból Lizzie.

-          Limuzinnal megyünk, kb. 15 perc az út innen a Heavenbe. Nézegesd a várost kivilágítva, mert…

-          Holnap nem jövünk! – fejezi be Lizzie Aaden helyett a mondatot. – Majdnem eljárt a szád, nagyokos – próbálja meg súgni Aadennek, de nem igazán sikerült. Én is meghallottam és ezt nem hagyhatom szó nélkül:

-          Miről járt el a szája??? Vagyis miről NEM járt el a szája?

-          Áááá, semmiről, majd holnap, a buli után megtudod – szól közbe Will.

-          Annyira, de annyira utálom, amikor mindenki tud mindent, rajtam kívül! De most kivételesen nem leszek semmi rossznak az elrontója.

-          Skacok?! Hallottátok, hogy Sid mit mondott??  - kezdi megint a szokásos Aaden.

-          Ad. – kezdi nyugodtan Kathy. Már látom, hogy ebből semmi jó nem ígérkezik. Tudniillik, Kathy csak és kizárólag akkor hívja Adnek Aadent, ha valami nagyon nagy baj van. – Sidney még otthon elmondta, hogy most nem lesz zombi. Világos?!

-          Hányszor elmondtam neked Katherine, hogy ne szólítsd Adnek. – Éreztem, hogy valami nem stimmel.  Kathy és Aaden már 4 éve egy pár. Eddig a napig ők voltak a példaképeim. Annyira különbözőek, de mégis összeillenek. Együtt tudnak működni, kompromisszumot tudnak kötni.  Vagyis tudtak… Mostanáig…  - Amint kiszálltunk a limuzinból beszélni akarok veled. Négy szem közt. – az utolsó három szóban elfojtotta az elkövetkezendő fél óra kérdésözönét, ami az agyam legmélyebb zugában megfogalmazódott a párbeszédük lefolyása alatt. Nem szeretem, ha nem értek valamit. Az számomra egyenlő a teljes vaksággal.  Nem szeretném elrontani egyikük estéjét sem, de… :

-          Szakítani fogtok, ugye?? Tudtam, hogy nem stimmel veletek valami! Soha nem voltatok az a tipikus édi-bédi párocska, akik úton-útfélen nyalják-falják egymást, de legalább egy hónapja nem láttam egy árva puszit sem, amit adtatok volna egymásnak. Hova lett köztetek a kémia?

-          Sid. Nyugodj meg. Aadennel már legalább két hónapja nem járunk.

-          És nekem miért nem mondtátok el?

-          Elmondták – állt Kathy pártjára Mea.

-          Mi is ott voltunk nálatok – Netti is megerősítette a tényt, hogy abszolút nem figyeltem oda a barátaimra.

-          Mi?

-          Csak, nem lehetett veled beszélni, annyira lefoglalt még mindig az önsajnálat és a Rick utáni vágyakozásod.

-          Egyetértek Willel, Sid. Ne haragudj, hogy nem mondtam többször, de nem akartalak felzaklatni.

-          Ez lehetetlen! – kiáltottam fel, és azon kapom magam, hogy már a klub előtt várakozunk. – Nem hiszem el, hogy ennyire rossz barát vagyok. Csak magammal foglalkoztam ahelyett, hogy …

-          Fejezd be most azonnal! Nem vagy rossz barát. Elmúlt köztünk a szerelem, nem volt fájdalmas szakítás. Nem volt szükségem arra, amire neked. A te szerelmed Rick iránt még nem múlt el, nem akartad, hogy elmúljon. Elvették tőled.  Szükséged volt ránk, nekem nem volt szükségem rátok. Aadennek se volt szüksége ránk. Igaz, Cicus? – kérdezi mosolyogva Kathy Aadent.

-          Igen, Cicus, igaz – válaszol Aaden mosolyogva és átkarolja Kathyt.

-          A legjobb barátom volt, amellett hogy a szerelmem is. A szerelem elmúlik, de nekem szükségem van a barátságára. Szükségem van arra, hogy ha gondolok egyet, lemehessek vele a Baarba és megihassunk együtt egy sört, hogy megbeszélhetem vele azt, amit másnak soha nem mertem elmondani.

-          Olyan büszke vagyok rátok – indultam el feléjük, de Lizzie visszarántott:

-          Ha most elsírod magad, visszamegyünk és kapsz új sminket! - Rögtön elment a kedvem az érzelgősségtől. Nem hiányzott, hogy még extravagánsabb sminket kapjak.

-          Jó, rendben, semmi baj. Jól vagyok – rámosolyogtam a srácokra és akarva-akaratlanul előbújt belőlem a 16 éves énem egy darabkája:

-          És most, induljon a parti! Mehetünk jól érezni magunkat!

-          Ennek most mi baja? – a srácok összenéztek és elindulnak utánam, hogy egyáltalán el tudjanak érni. Azt hiszem most értettem meg valamit. Nem szabad rágódni a múlton. Az életnek tovább kell mennie akkor is, ha összetörtem, ha úgy érzem, nem vagyok képes felkelni és tovább csinálni bármit is. Ilyenkor kell, hogy eszembe jussanak a barátaim. Mindig is ők adtak nekem erőt, mindig mellettem álltak, vigasztaltak, ha kellett felvidítottak, mikor látták, hogy szükségem van rájuk, ott voltak. Számomra ők olyanok, mint a levegő. Szükséges, nélkülözhetetlen, és ha nincs, a hiányába belehalsz. Végül is, mit ér az ember barátok nélkül? Pontosan annyit, mint a természet az élőlényei nélkül, mint a tavasz a virágai nélkül, vagy mint a tél, hó nélkül.           

De ha elmegy… a hiány, a hiány az ott marad. Ott van, tudjuk, hogy ott van. Nem múlik el. Felemészt. Érzed, ahogy egyre jobban vágysz vissza a múltba, amikor még voltak neked ők, hallod a hangjukat, rád törnek az emlékek és nem bírod tovább.  Sikítanál, menekülnél a végzeted elől. Elfutni nem tudsz. Utolér.  Elbújni nem tudsz. Megtalál. Hiába szeretnél minél jobban megszabadulni tőle, nem tudsz. Csak az életed árán. Érnek ők ennyit? Nekem… Határozottan érnek.  A barátaim… Kathy, Aaden, Lizzie, Will, Netti, Mea. Ahogy kimondom, rögtön átjár az érzés, ők az én életem igazgyöngyei. 

Repülő? Még mit nem! ( 2. rész)

            Nincs semmi baj, nem félek, nem félek!  Nem hiszem el, hogy hagytam magam erre rábeszélni! Nem soká leszállunk. Azt kibírom. Talán. Még soha nem ültem repülőn, és azt gondoltam, soha nem is fogok. A tenyeremmel tartom a homlokom, nem merek körbe nézni. A többiek nem mernek hangosan röhögni, de érzem, sőt tudom, hogy legszívesebben torkuk szakadtából röhögnének azon, mennyire is félek a repüléstől. Lassan leengedem a kezem, már az egyik szememmel látok. Legnagyobb szerencsémre én kaptam az ablak melletti helyet. Most per pillanat nem számít, mivel az izé, ami ott van, le van húzva és nem látok ki rajta. Már csak az kéne! Te jó ég, gondolkozni is alig tudok. Ha most valaki belelátna a fejembe, megijedne. A gondolataim száguldoznak, nem törődve az okozott káosszal. Basszus, miért is nem ittam meg azt az üveget, amit a srácoktól kaptam?!    

-          – Juuj, cica? Élvezed az utat? – felhúzta Aaden a szemöldökét, majd rám kacsintott. Esküszöm, egyszer kinyírom.

-         – Naná, nem látszik? – amint hátrafelé fordultam és ránéztem Aadenre, elmúlt a félelmem. Azon csodálkozom, miért is nem vettem erőt magamon és fordultam meg előbb. Lényegtelen, jobb később, mint soha. Nézek balra és Lizzie arcát a tenyerébe temetve szinte fekszik a saját combján. Azt hittem valami baj van egészen addig, amíg egy hatalmas lélegzetet nem vett és elkezdett röhögni. – Te szőke! Azt hittem, már valami baj van!

-          – Baj… bizony, mindjárt…. meg…fulladok… - alig tudta kimondani, amit akart. Még be sem fejezte a mondanivalóját, Elizabeth újra elkezdett röhögni. És ha ő röhög, akkor Katherine sem maradhat ki a sorból. Már ketten nevettek úgy, mint a veszett egerek.

Will már felszálláskor elaludt. Mi ketten vagyunk azok, akik ódzkodnak a repüléstől. Én azért, mert még sosem repültem és féltem, Will pedig egyszerűen nem szeret repülni.

            Végre megérkeztünk. Az út borzalmas volt. Nem szeretnek túlozni, de az első fele tényleg borzalmas volt. Aztán már elhülyéskedtünk a srácokkal.

-          – Sid! A te dolgod taxit fogni! – szemétkedett Will.

-          – Ne már! Nekem van a szülinapom, nem?

-         –  Pont azért fogsz TE taxit - nevetett Aaden.

-          – Ez nagyon nem az én napom – sóhajtottam és nekifogtam a taxi keresésnek. Úgy tettem, mint aki még élvezi is. Elkezdtem hadonászni a kezemmel, mint egy sík idióta. – Taxi! Taxi! – ugráltam az út szélén vagy tizenöt percig, de egyetlen taxi sem állt meg. Már kezdtem elkeseredni, hogy nem jutunk el a hotelig. – Ez sokáig fog tartani, érzem – mondtam a csajoknak, amikor megállt előttem egy hatalmas fekete limuzin.

-         –  Ez meg mi? – úgy tett Will, mintha csodálkozna, kissé teátrális mozdulatokkal igyekezett jelezni meglepetését  - csak nem a szülinapi ajándékod másik fele?!

-          – Ú, sosem ültem még limóban! – felkiáltok és elindulok a limuzin felé. Nagyon izgulok, most érzem úgy először, mióta Rick elment, hogy élek. Valami tényleg érdekel. És nem szeretnék a barátaimnak csalódást okozni, sőt, szeretném egy kis időre elfelejteni az elmúlt két évet. 

-         – Nézd, hogy vonszolja a nagy seggét! – gúnyolódott Aaden és mutatóujjával felém mutatott.

-          – Aaden! Nem hiszem el hogy végig a seggemet bámultad! – megindultam felé, és ahogy egyre közelebb értem Will lecövekelt közém és Aaden közé:

-         – Sidney Smith! Nem hagyhatom, hogy megfojtsd a legjobb barátomat, amikor én is megcsodáltam a formás popsidat – jelentette ki a lehető legnyugodtabb hangon és még csak nem is szégyellte magát. Ráadásul a csajok sem maradhattak ki a sorból. Ők négyen egymásra néztek és olyan hangos röhögésben törtek ki, hogy a mellettünk elhaladó járókelők is bolondnak nézték őket (már ahogy a tekintetükből látszott), ahogy jómagam is. Nem értettem őket. Eddig semmi bajom nem volt a súlyommal, edzőterembe is jártam, sőt még járok is. Bértelem van, de most már nem tudom, mit gondoljak magamról. Most komolyan a popsimon röhögnek??

-          Egy fehér egyszerű, szűk szárú nadrág van rajtam. Vagyis eddig azt hittem. 

      – Mi olyan vicces??

-          – Az, hogy még a sofőr is megnézte a „formás” hátsó feled – és újabb nevetés tört ki.

-         —  OKÉ! Indulhatunk, vagy röhögtök még? – kezdek egy kicsit mérges lenni, pedig nem szokásom. Én szállok be először a limóba, és elvakít a fehérség. Mindenhol hófehér lufik és szalagok és egy tábla, amin ez áll: „Sidney. Ez egy üzenet a jövőből. Élvezd a 21. szülinapodat, mert 78 évesen nem sok minden van, amit élvezhetsz. A 78 éves Sidney, 2000 valahányból.”

-          — Na, cicus? Hogy tetszik a dekoráció? Nézd meg, mögötte is van valami – az állával a tábla felé bökött.

-          — Jaj, Aaden! Tudtam, hogy …. Lányok! Uram atyám!

-          — Boldog szülinapot Sid! – mondta Mea és átadott egy apró dobozkát és lenyomott két puszit az arcomra.

-          — Boldog szülinapot, szívem! – Nettitől a puszit kaptam, majd egy papírtáskát nyomott a kezembe. Megpróbáltam belelesni, de annyi papír volt benne, hogy nem láttam az égvilágon semmit.

-          — Köszönöm, mindenkinek. Most már megleshetem? – a lányok bólogattak, én meg alig tudtam leplezni az örömömet. Legszívesebben sírva fakadtam volna, de féltettem a sminkem, amivel Lizzie annyit vacakolt. A kis doboz egy gyűrűt rejtett, egy ezüst gyűrűt kis sárga kővel, amibe a nevemet gravírozták. A nagyobb táskában egy combközépig érő gyönyörű királykék koktélruha. – csajok, ezek gyönyörűek, köszönöm! – még egyszer megöleltem a lányokat és leültem melléjük – Rég láttalak benneteket. Meséljetek, mizujs?

-          — Sid, hányok tőled! – Kathy barátnőm visszatért, hurrá! Kinyitotta a száját és a mutatóujjával a szájába mutatott. Felhúztam a szemöldököm, hogy tudassam vele, nem egészen értem mire reagált ilyen hevesen. Erre ő kacsintott egyet és megbökte Aadent. Odahajolt hozzá és valamit a fülébe súgott, amire Aaden hangos nevetésben tört ki. Megráztam a fejem, és újra Meára és Nettire figyeltem.

-          — Bocsi csajok, ismeritek Kathyt.

-          — Semmi gond – mosolygott Netti.

-          — Mi is veletek tartunk a hotelbe, de a buli után már nem maradunk.

-         —  Miért? Mi lett Portlanddel? – néztem kikerekedett szemekkel Meára. Ekkor belém hasított a felismerés! – Na, ne!

-          — De! – felém nyújtotta a gyűrűsujját, arcáról lerítt a boldogság.

-         — Ez gyönyörű! Gratulálok! – mondtam hatalmas mosollyal az arcomon. El sem hiszem, hogy Mea is férjhez megy. Boldog vagyok, hogy végre ő is boldog.

-          — Soha nem jártam még Los Angelesben. Ez a Beverly Hills egész jó helynek tűnik. Minden olyan pörgős. – mondja Will. Azt sajnálom, hogy a lányok, mármint Mea és Netti nem igazán érzik jól magukat ebben a társaságban. Lehet, hogy elsőre ez elég hülyén hangzik, de megértem őket. Kathy és Liz… elég féktelenek és sokszor nem úgy viselkednek, ahogy egy huszonkét évesnek kellene viselkednie.

-          — Waaah! Nem férek el ezektől a lufiktól! – morgott Lizzie és veszettül elkezdett mocorogni.

-          — És előbb még Sid seggére mondtam, hogy hatalmas! – nevet Aaden. Erre a „beköpésre” mindenki éles hahotázásban tört ki. Ismét. Nagyon élvezem az utat, és reméltem, az érkezés sem lesz rosszabb. Azt gondoltam, hogy ha rajtam múlik, az egész ilyen jókedvűen zajlana. De mint tudjuk, sosincs olyan, hogy minden tökéletes.

-          — Irány a Hotel Arizonaaaaa! – kezdett el énekelni Kathy. Azt hiszem kicsit becsípett a sok pezsgőtől, amit a limuzinban ittunk. Nem csak ő, én is ittam, de nekem még sem volt az égvilágon SEMMI bajom.

Csendesen utaztunk, már amennyire egy félrészeg társasággal utazni lehet. Annyi görkorist látok erre, lassan meg is irigylem a kitartásukat és az egyensúly érzéküket.  Még tini koromban én is szerettem görkorizni, csak volt egy kis balesetem. Imádtam a nagyinál nyaralni Lizzievel és Kathyvel. Az egészben az volt a kedvencem, ha éjfélig kaptunk kimenőt a nagyitól.  Minden áldott nap kimentünk a töltésre a kis folyó mellé, és órákon át korcsolyáztunk. Tinédzserkorom legszebb nyarai voltak. Aztán 14 évesen lefelé jövet a töltésről egy kavics beleakadt a görkori kerekei közé és sikeresen „beleszaladtam” az első betonkerítésbe.  Nem tudtam mit csinálni, minden olyan hirtelen történt.  Feküdtem a földön, nem sűrűn emlékszem utána mi is történt.  Alapos agyrázkódást kaptam és az óta nem tudok görkorizni.  Otthagytam a fogam, szó szerint. Szerencsére nagyobb bajom nem történt.

-         —  Sidney! Csak nem az jutott eszedbe, amikor majdnem kitörted a nyakad a nagyidnál?

-         — De, azon gondolkoztam, hogy lehettem olyan szerencsétlen…

-         —  Mindig is az voltál cicus – kacsint rám Aaden.

-          — Abbahagyhatnád ezt a cicusozást végre! – Aaden bólintott. – Nagyon helyes – válaszoltam és elismerő képpel néztem rá, majd kiöltöttem a nyelvem.

-         — Rendben vadgalambom! – kacsintott rám Aaden és elmosolyodott.

-         — Egyszer kinyírlak, ugye tudod?  A saját véredben hagylak megfulladni! – néztem rá komolyan, de nem bírtam túl sokáig és elnevettem magam.

Még nem meséltem, hogy Aaden Rick öccse. Sosem volt túl jó a kapcsolatuk, de az enyém és Aadené annál inkább.  Még emlékszem, amikor Rick és én nem ismertük egymást annyira, Aadent sokkal jobban bírtam. Rick mindig az a visszafogott jófiú volt, Aaden az ellentéte.  Annyira mások, mégis túl egyformák. Aztán, tizenhat éves koromban Kathy tizenhetedik szülinapját ünnepeltük nagyi farmja mellett, a közeli tónál. Kempingeztünk. Összesen tizenöten lehettünk kint, mivel Aaden is hivatalos volt, Rick is eljött vele.  Fürödtünk a tóban, énekeltünk a tűz körül, mályvacukrot sütöttünk. Tökéletes este volt.  Leültem a tópartra és néztem a csillagokat. Pár perc múlva arra lettem figyelmes, hogy valaki jön felém. Elég sötét volt azt hittem Matt az, egy osztálytársunk, de nem. Rick volt. Odaült mellém és elkezdtünk beszélgetni. Úgy elszaladt az idő, akkor vettük észre, hogy mennyire nagy a csend, mikor már a Nap is felkelt. Időnk aludni nem volt, én voltam felelős a reggeliért. Miután minden elkészült, lefeküdtem a partra és elaludtam. Rick ébresztett fel, hogy ideje indulnunk, mert a többiek már össze is pakoltak, és csak rám várnak. Azt nem is kell mondanom, hogy legalább hat órát aludtam a tűző napon… Olyan voltam, mint egy rák. De csak elölről, a hátam pedig olyan fehér volt, mint a frissen hullott hó.  Nagyon ciki volt. Szerencsére nyár volt, és volt időm lebarnulni rendesen. És arra is tisztán emlékszem, mikor hívott először…

-          — Megjöttünk. Ideje kiszállni – Will zavarja meg a gondolatmenetemet, nem is emlékszem arra, mit akartam előbb mondani. De sebaj, itt az ideje kipakolni és meglesni a szobákat.

-          — Jó napot hölgyeim és uraim. Segíthetek valamiben? – kérdezi egy ismerős hang, de nem tudtam honnan ismerős.

-          — Köszönjük, lefoglaltunk négy francia ágyas szobát, és…

-          — 316-tól a 319-ig. köszönjük, hogy a mi szállodánkat választották, érezzék jól magukat. – a recepciós csaj, miután befejezte a monoton mondanivalóját, Lizzie kezébe nyomta a négy szoba kulcsát. Mindenki elindult a lift felé.  Szerencsére a lift üres volt és kényelmesen elfértünk benne. Miután behúzódott az ajtó Will megszólalt:

-          — Ennél bunkóbb csaj nem is dolgozhatna a recepción! – mondta mérgesen Will.

-         —  Megvan! – kiáltottam hirtelen.

-          — Mégis mi? – kérdezte Netti meglepődve, majd a többiek is rám néztek, de mintha U.F.O lennék. Elnevetem magam.

-         —  Tudom honnan volt ismerős a csaj hangja. – még mindig értetlenül néztek rám. – ne már! Kaptam egy telefont. A csaj ilyen gépi hangon beszélt hozzám, amikor meghallottam, le is tettem.

-          — Ki volt az az idióta, aki Sid számát is megadta a recepciósnak? – kérdezi dühöngve Kathy. Körbenéz, amerre siklik a pillantása, az én figyelmem is arra terelődik. Lizzie zavarában csak egy kis „hehe”-t tudott kinyögni. Mielőtt Kathy leharaphatta volna szegény lány fejét, megszólaltam:

-          — Ne aggódj, nem sejtettem semmit. Ahhoz túlságosan is el voltam foglalva az önmarcangolással.

-          — Sid! Ugye nem? – kérdezte Mea.

-          —De még mindig. Sajnálom, oké?

-          — Ez most nem erről szól! – vágott közbe Netti. – Próbáljunk meg arra figyelni, amiről ez az egész szól. És az nem a múlt, hanem a jelen és a jövő!

-         —  Rendben – mondtam Nettinek, és Mea felé fordultam – erről majd később beszélünk, oké?

-         — Persze –mosolygott rám Mea. Egyszeriben kinyílt az ajtó. Megérkeztünk a harmadik emeletre. Will bátran indult el megkeresni  szobákat.

-          — Oké, enyém a 316-os. Ide a kulcsokkal. – amint megkapta a kulcsot el is tűnt a szobájában. Kathy szétdobálta a kulcsokat, és mindenki követte Will példáját.